Marrakes 2018 Al-Hamra

Már napokkal előtte lázban égtünk.

Végre, eljött az idő, hogy útra keljünk. Útitársaim: Léda, Erzsi és Judit.

Aki nem értené pontosan a feliratot, annak lefordítom 😁: 

A leszálláskor láttuk, hogy a házak nagy része kocka alakú és vörös színű. A vörös arabul: Al-Hamra.

Marrakes repülőtere a Menara repülőtér. Nagyon modern, rendkívül tágas és ragyogóan tiszta. A belépéskor kitöltendő formula mindenre pontosan kitér, a tartózkodás időtartamán túl a szállás pontos helyére, címére. Ez a túristákat nagymértékben védi. 

A kijáratnál már várt bennünket a transzfer, ami a szállásra vitt.

Utunk elején tátott szájjal néztük a széles utat szegélyező gyönyörű növényzetet, a vörös házakat.  Néhol az út mentén kisebb pálmaliget néhány tevével. Elégedetten summáztam magamban, hogy éppen olyan gyönyörű, mint ahogy elképzeltem. 

Ekkor egy kapun keresztül átmentünk a városfalon a Medinába (Óváros), és mintha egy másik világba cseppentünk volna. Szűk utcák, száguldozó motorosok, kordét toló emberek, szamaras kocsik, kiáltozó gyalogosok, szlalomozó autók. Ijesztő volt. Mindezek láttán így elsőre a káosz szó jutott eszünkbe, és kissé rémülten figyeltük, hogy hová lyukadunk ki. 

Ahogy megállt a riád előtt a mikrobusz, két fiú már ki is kapta a bőröndöket, ment velük befelé.... egy pedig mutogatott "Madame, madame" megszólítással. Rémülten forgolódtunk, hogy hová tűntek a bőröndjeink..... de csak integettek, hogy menjünk be. A recepció kb. 2 m2 volt - nem is volt többre szükség, mert a fiúk az utcán ültek kint, csak akkor mentek be, ha valaki jött. Megkaptuk a kitöltendő lapokat, majd továbbra is mutogattak, hogy menjünk beljebb. Amikor beléptünk, ez tárult elénk:

Miután helyet foglaltunk, hozták a mentateát, hogy amíg a papírokat töltjük fogyasszunk.
Ezután kísértek fel bennünket a szobába. A két szobához egy társalgó is tartozott.

a szobánkban

a társalgóban

Lepakoltunk mielőtt indultunk a városba. Az utcai kavalkád az autóból nézve ijesztő volt, de gyalogosan elindulva ez még csak fokozódott. Illetve igazából csak Erzsiben, de rajta látszott a rémület, és megkérdezte: "Úr Isten! Hová hoztál te engem?"  Egyáltalán nem az jutott eszébe, hogy ez a MEDINA, amit világörökséggé nyilvánítottak, mert leginkább megőrizte az arab építkezés hagyományait. Egy idő után azonban megszoktuk ezt a kavalkádot. Ügyesen ugrottunk félre a motorosok elől, és szlalomoztunk a kordék, szamarak és emberek között. Rácsodálkoztunk a bazárokra. Persze az egyáltalán nem volt furcsa, hogy mindenhol próbáltak minket becsalogatni a bazárba, az étterembe. Erre fel is voltunk készülve. A sikátorból a Jema el-Fna térre értünk ki, ahol már állt a rengeteg büfésátor.

Azonnal letelepedtünk vacsizni, mert már igen korgott a gyomrunk. Rendeltünk egyszerű roston csirkét ill. sült rákot, halat marokkói salátával. Ezeket mind megkaptuk, de ezeken túl mindenféle sült zöldséget, amit nem is kértünk. Bár finom volt, de a zsebünk eléggé megbánta, mert így 720 dirhamba (átszámítva 20-21 ezer forint)  került a vacsink (kb. a fele lett volna, ha azt hozzák csak ki, amit kértünk). Megfizettük az első tanulópénzt. Utána megállapítottuk, hogy holnap melyik étteremben fogunk inkább enni.

A vacsi után elmentünk megnézni a Koutoubia mecsetet. Valóban olyan csodás látvány, mint ahogy a képeken láttuk.

Amíg visszasétáltunk a szállásunkra, addig is rácsodálkoztunk az épületekre. Leginkább a díszített kapuk látványa varázsolt el. Az első napi gyalog megtett utunk 7,2 km volt.

Reggel a müezzinek imára hívó kántálására ébredtünk, valamivel 4 óra előtt. Több mecset is volt körülöttünk, úgyhogy mindenfelől jött a hang. Megosztom a tetőteraszról készült felvételt, hátha valakit érdekel:

Az időeltolódás miatt ez egyáltalán nem volt zavaró, hogy felébredtem, hiszen otthon ebben az időben (6 óra) már régen ébren vagyok. Normál körülmények között Magyarország és Marokkó között csak 1 óra az időeltolódás. Most - a ramadán idején - azonban ez 2 órára változik, mert a ramadán idején nem engedik a nyári időszámítást. Maga a ramadán is minden évben változó időben  (kb. 10-10 nap különbséggel) van, mivel az újholdhoz viszonyítják, így 29,53 nap egy hold hónap. 

Ezzel a korai ébredéssel egyedüli probléma volt, hogy reggelizni csak 7-től lehetett, így ez az időszak bizonyult kissé hosszúnak.

Reggelire 98%-ban édeset kaptunk. Nagyon finom lepényszerű magos kenyér, fehér kenyér, többféle lekvár, méz, leveles sütemények. Egyetlen sós az olivabogyó volt. Italnak kávé, tej, mentatea és frissen facsart narancs.

Reggeli után rövid készülődés, majd indulás a túristabusz hozzánk legközelebb eső megállójához. 

Megnyugvásomra Erzsi barátnőm is megbarátkozott a forgalommal, és még a szamárkordé sem zavarta őt. Lédának kivejezetten szimpi volt a kis csacsi. 

Mivel a busz indulásáig bőven volt idő, elmentünk a Cyber parkba. A park és a hozzátartozó épület Maulay Abdeslam hercegé volt a 18. században, ezért Maulay Abddessalam kertnek is hívják. 2005-ben nyitották meg újra, a Maroc Telecom újította fel és végzi annak karbantartását cserébe kereskedelmi jogot kapott a multimédiás és kibertéri használatra.

 A park megcsodálása után mentünk a buszunkhoz. 

Na ne higgyétek, hogy olyan egyszerűen ment a dolog. Miután felszálltunk a kifizetett voucherrel, az utaskísérő közölte, hogy nem jó a kártyánk, mert nem vonalkódos kell, hanem QR-kódos. Mutogatta, hogy hibát ír ki a készüléke. Le kell szállnunk, és elmenni egy internet kávézóba és lekérni a QR kódos vouchert. Mérgesek voltunk, de valahogy mégsem estünk pánikba. Nem igazán értettem, hogy mi az oka, hiszen kifejezetten írták, hogy mobil vouchert nem fogadnak el, nyomtassuk ki, és kifejezetten ezt lehetett csak kinyomtatni, másik fajtát nem. A Koutoubia mecset előtti megállóhoz sétáltunk, ahol a CityTour embere egész nap kint van, hogy utasokat pecázzon. Hozzá fordultam segítségért. Ő is nézte, hogy a leolvasójával, de nem működött. Ezután jött a következő busz, ahol az utaskísérő és a buszvezető összedugták a fejüket, és megoldották a problémát - a vonalkód számait beütve tudták kiadni számunkra a jegyeket, ami 48 órán keresztül volt érvényes.
Kaptunk térképet az útvonalról, fülhallgatót az elektronikus túravezetéshez, amit az általunk kiválasztott nyelven tudtunk hallgatni.

Úgy döntöttünk, hogy megyünk egy teljes kört a történelmi túra útvonalán, majd a látottak és hallottak szerint választjuk ki, hogy hol szállunk le. Az idegenvezető elmondta, hogy Marrakest a házak vörös színe miatt hívják vörös városnak, és érdekességként megemlítette, hogy éppen így Tangier a fehér város, Meknes a zöld város és Fez ill. Chefchaouen a kék város. Elmondta, hogy az óvárost, azaz a Medinát körülvevő falon 19 kapu van, ezeket Babnak hívják.  Mi magunk is tapasztaltuk, hogy ezeken a kapukon áthaladva egy teljesen más világba cseppenünk. Egyik oldala a modern XXI. század, a másik pedig a XIX.

Először a pályaudvart néztük meg, ami egy modern, ragyogóan tiszta épület. (a google térképre tettem fel 360 fokos képet is - Marrakech Train Station keresésre megnézhető) 

Itt megebédeltünk, majd elmentünk a királyi színházba (Theatre Royal). Valami meseszép! Tényleg, az ezeregy éjszaka jutott először az eszünkbe. Charles Boccara tunéziai építész tervei alapján épül a 70-es évektől és még mindig nem kész. A gondnok, vagy nem tudom, hogy hívjam, végig vezetett bennünket az épületen, ami - az elkészült részeket tekintve gyönyörű. Azt mondta, hogy a színpad emelőszerkezete készül, de valójában egy munkás sem volt a környéken, na meg szerszám sem... Egy erkélyről megnézhettük a kertet is, ami szintén teljesen elhanyagolt állapotban van. Sajnálatos.

Újra buszra pattantunk és elmentünk a Menara Mall bevásárlóközpontba. Addigra éppen itt volt a cappuccino ideje. Megállapítottuk, hogy ha cappuccinot kérünk, akkor valami forró csokifélét kapunk mindenhol - leülepszik az aljára a csoki vagy kakaó. Finomnak finom, csak semmi köze a cappuccinohoz.

Miután az italtól nem frissültünk fel, úgy gondoltuk, hogy egy megállóért nem várjuk meg a buszt, hanem gyalog tesszük meg az utat. Egy elég hosszú, egyenes szakasz volt a tűző napon. Sehol egy árnyék. Végre elértük a Menara kerteket. A hatalmas olajfás mögött a tó és az épület, amit mindig a Marrakest reklámozó képeken lehet látni. A teljes kert hatalmas, úgyhogy, csak a lényeget néztük meg. Így is eléggé kitikkadtunk.

Aztán újra hopp on :-) A következő állomásunk a Mamounia kert volt. Ez a kert csodás szökőkútjával, vízfolyásával és elragadó növényzetével a Koutoubia mecset mögött található, úgyhogy a mecsethez gyalog sétáltunk át. Itt láttuk, hogy már terítik le a gyékényeket az esti imához.

A hazaút már elég fárasztó volt. Megvacsoráztunk abban az étteremben, amit az előző este kinéztünk magunknak. Itt éppen a harmadáért laktunk jól, és ugyanolyan finom volt. A személyzet pedig kifejezetten kedves.

 

A mai gyaloglásunk: 13, 8 km volt. Egyikünknek sem volt szüksége altatóra.

Hajnalban újra a mecsetekből kántáló müezzinek ébresztettek. Ekkor kimentem a riád függőfolyosójára, és érdekes színekben pompázott. Rájöttem, hogy a középen lógó lámpa színes burkolata teszi ilyen sejtelmessé az épületet.

A mai napi tervünk szerint az Oázis túrára megyünk a busszal.

A kiadott tájékoztató szerint a busz 12.20-kor indul. A buszon az utaskísérő azonban szólt, hogy a ramadán miatti óraeltolódás itt is érvényes, ezért 13.20 az indulás időpontja. Mivel a két útvonal azonos helyről indult, frappánsan kitaláltuk, hogy a Koutoubiától elmegyünk az egyikkel, majd ott cserélünk útvonalat. Két nevezetességet terveztünk útközben, majd irány a busz, hogy időben odaérjünk az indulásra.
Reggeli után indultunk el a szokásos útvonalon. Mielőtt a sikátorba értünk volna, egy fiatalember közölte, hogy le van zárva, másik irányba kell menni... és készségesen mutatta, hogy merre. Azután mondta, hogy menjünk az öreg után, az is arra megy. Kiáltott egyet, mire egy idős férfi megfordult, bólogatott a fiatalembernek, majd ránk nézett, és jelzett, hogy kövessük őt. Egyik sikátorból a másikba négy liba ment egy gúnár után. Félni nem féltünk, hiszen a telefonomon lévő gps mutatta, hogy hol vagyunk. Mindig valami kucseriát emlegettek. Az öreg is és előtte a fiatal is. Fogalmunk sem volt, hogy mi az, de engedelmesen mentünk vezetőnk után. Egyszer csak egy kapu előtt megállt, befelé mutatott és mondta, hogy:  kucseria. Beszólt és már jött kis ki egy fiatal férfi egy csokor mentával a kezében. Azt szétosztotta közöttünk. Hát megtudtuk, hogy mi a kucseria (lehet, hogy rosszul mondom), bőrfeldolgozó. Csak a kapuból néztem be, mert a bűz nem volt elviselhető még mentával sem. Egy csomó kádat láttam különböző színű folyadékokkal. Mondtam, hogy nem megyünk be, ebből ennyi elég. Akkor elkísért bennünket az üzletbe, ahol már a feldolgozott árut kínálták. Elmondta, hogy a mellettük lévő arab feldolgozóban kecske- és birkafeldolgozás folyik, míg náluk berbereknél elsősorban teve, néha marha. Az üzletben szebbnél szebb táskák, pénztárcák, övek, tálak, puffok. Miután kigyönyörködtük magunkat, a mosdóba mentünk. Az is ragyogóan tiszta volt. Az alagsorban pedig különböző magokból készült olajakat árultak. Megnézhettük, sőt kipróbálhattuk a kézi olajsajtolás eszközét. A férfi az egyik olajat belemasszírozta a karunkba. Elmondta, hogy melyik olajat milyen növény magjából sajtolják és mire jó. Amikor kijöttünk az üzletből, a fiatalember várta a borravalót, adtam neki 30 dirhamot (1 euró). Nem tetszett neki. 10 eurót akart belőlünk kisajtolni a "család" részére. Közöltem vele, hogy a "családtól" vásároltunk, az az ő hasznuk, borravaló meg ennyi... Aztán szépen mosolyogtunk, és eljöttünk. Nemtetszését fejezte ki, majd utána készségesen megmutatta, hogy melyik sikátoron keresztül kell menni, hogy a térre érjünk, sőt később is utunkba akadt, ahol megint csak segített az irányváltoztatásban. Később még kétszer akadtunk ilyen emberekbe, akik próbálkoztak a lezárás, bezárás eltereléssel, de többet már nem vettük be. Tulajdonképpen rászedtek bennünket, de a végeredmény egyáltalán nem volt ellenünkre. Szép terméket vásároltunk, érdekességet láttunk és hallottunk.
Kis bolyongás után megtaláltuk a Dar Si Said múzeumot, ami tényleg zárva volt. Ez a ramadán kissé felborította a programunkat, mert valóban több minden zárva volt, vagy jóval rövidebb ideig tartottak nyitva, mint ahogy előtte olvastam.
A főtéren megittuk a kis cappuccinonkat, majd mentünk át a buszhoz. Közben egy-két kígyóbűvölőt és majomsétáltatót láthattunk, és hallhattuk a dobosokat, zenészeket. A mi fülünknek ez a zene eléggé idegesítő volt, de számukra ez természetes.
A piros útvonalon elmentünk a közös csomópontig, majd ott vártuk a másik túra útvonalára induló buszt. Ez is késett vagy fél órát, de megérkezett.

Először a VI. Mohammed múzeumnál szálltunk ki. Arra számítottunk, hogy bemutatja az uralkodó életét, palotájának berendezését vagy valami hasonlót. Ehhez képest az egész múzeum a vízről, a víz körüli civilizációkról szólt. Judittal tüzetesen végigböngésztük a kiírásokat. A koránból voltak idézetek: pl. "Azt imádjátok,] aki számotokra a Földet fekvőhellyé és az Eget boltozattá tette.Az égből vizet küldött le, és ezáltal – gondoskodásként – termést fakasztott nektek!" Megtaláltuk a fáraó elől menekülők részére a tenger szétválasztásáról szóló idézetet is.

A múzeum után ismét buszra szálltunk és elmentünk a pálmaliget mellett - Palmeraie - , mely Marrakes északi szélén fekszik és 100 ezret meghaladja a pálmafák száma, ezen kívül olajfák is gyakoriak. Itt nem szálltunk ki, mert ezzel a résszel holnap fogunk megismerkedni. Viszont a Majorelle kertnél igen. A bejáratnál hosszú sor volt. Két pénztár működött. Viszonylag gyorsan bejutottunk. és csodálhattuk meg ezt a híres kertet.         

Innen gyalog mentünk tovább a megszokott étterembe, ahol már ismerősként fogadtak bennünket. A ház ajándékaként kaptunk mentateát. Jó fáradtan értünk haza. A távolságmérő 13 km-t mutatott.

A mai napra még kijutott egy kis izgalomból. Miután megcsináltam (volna) a beszállókártyákat, a kártya közepén egy nagy körben nyomtató azzal a felirattal, hogy nem mobil beszálló kártya, a nyomtatható verziót ki kell nyomtatnom. Egy baj volt, azt az e-mail címet a telómról nem érem el, mert az otthoni gépem letölti. Ezért a fiamat kellett megkérnem, hogy az otthoni gépről küldje el az általam is elérhető e-mail címre a beszállókártyákat. Szerencsére ez sikerült is. Az időeltolódás miatt szegényt este 11-kor ugrasztottam. A következő napra már csak az volt az intézendő, hogy valahol kinyomtassam. 

Jött az e-mail értesítő az  -től, hogy másnap reggel 9 órakor jönnek értünk a szállásra. Úgy is volt. Miután bennünket felvett, még három helyen vettek fel utasokat, kötöttük volt egy magyar fiatal pár is. Kivittek bennünket a pálmaligetre. Ott kaptunk megfelelő tevegelő öltözéket és turbánt is készítettek a fejünkre. Egy fiatalember pillanatok alatt feltekerte mindenkinek. Lestük a technikát, hogy majd mi is megpróbáljuk. Ezután tevére - azt nem mondhatom, hogy pattantunk -, mondjuk másztunk... :-) Az egy busszal érkezők alkottak egy karavánt, úgyhogy mi 11-en voltunk. A tevék szépen, sorban egymáshoz kötve. Judit vezette a csapatot. Kb. fél órát mentünk, amikor odaértünk a pihenőhelyhez. Itt menta teát kaptunk és édes süteményt. Aztán vissza a kiindulópontra, ahonnan a busz visszaszállított bennünket a szállásunkhoz.

Délutánra "szabadprogramot" szavaztunk meg. Cappuccinoztunk egyet közösen, majd Erzsi és Judit belevetették magukat a bazárosba. Mi pedig Lédával még néhány nevezetességet megnéztünk. Elmentünk a Kasbah mecsethez és az Agnaou kapuhoz (Bab Agnaou). Eztuán pedig a Bachia Palace-hoz, ami már zárva volt - ez megint másként volt, mint ahogy a eredeti kiírás. Azután visszasétáltunk a téren lévő kávézóba és a megbeszélteknek megfelelően megvártunk a lányokat. Mentateát ittunk itt is, de ez nem volt jó, mert beletették a növényt, ami annyira kiázott, hogy keserű lett az egész.

 

A mai km-állás: 14,1 , de ebben a teveléptek is benne vannak, ami kb. 2-3 km volt.

Az utolsó napra tervezett programból sem túl sok lett. Elmentünk a Titkok kertjéhez. A kiírás szerint 9.30-kor nyitott. Sétáltunk, hogy megvárjuk azt az időt, azután egy darabig még álldogáltunk, de semmi. Aztán mondták, hogy zárva. Éppen így a Ben Yousef iskola is. Csak a Mouassine kutat tudtuk megnézni. Megint próbáltak bennünket kucseriába csalni. Amikor hevesen tiltakoztam, hogy oda nem megyünk, akkor az egyik nevetve mondta: miért? büdös? Egy-két szőnyeges kirakódót megnéztünk még, majd visszamentünk a szállóba és elkészítettük a cuccunkat.

 

A szobában tettem egy kísérletet arra, hogy elég jó megfigyelő voltam-e, tudok-e turbánt kötni magamnak. És azonnal sikerült. Nézzétek!

Ezután elmentünk ebédelni. 1 órára jött értünk a transzfer, mert e-mailben azt üzenték, hogy a szokásos 2 helyett 3 órával előbb legyünk a repülőtéren, mert szigorúbb és ebből adódóan lassabb az ellenőrzés. Hát jóval előbb voltunk kint, a repülő meg vagy fél órával később indult. Szóval elüldögéltünk a reptéren. Először egy cappuccino mellett, majd a maradék dirhamunkat még elköltöttük vízre és szendvicsre.

 
A biztonsági ellenőrzés nem is volt olyan hosszú, mint gondoltuk. Csak annyiban tért el az otthonitól, hogy ki kellett töltenünk egy kérdőívet. Egyet sajnáltunk, hogy a repülőn nagyon messze ültünk egymástól. Ha az ember nem fizet külön, akkor nem választhat helyet és a nagyobb kézipoggyászát sem viheti az utastérbe.

 
Szerencsére a repülőn tudtam aludni, így az éjszakai hazaautózás viszonylag jól ment.
Összességében nagyon örülök, hogy elmentünk erre az útra. Sok szépet láttunk, érdekeset tapasztaltunk. A közbiztonság teljesen jó. Az emberek barátságosak és segítőkészek, üzleteiket, boltjaikat tisztán tartják. Hangosak, zajosak, amolyan igazi déliek.