Ciprus 2024

Egy hosszú hétvége, ami rendkívül jó hangulatban telt. Pénteken munka után indultunk el, mínusz fokokban, hóban. 11 óra után érkeztünk Lárnakába. A reptéren várt bennünket a Bookingon már lefoglalt taxi. A szállás elfoglalása után még egy nagyot sétáltunk a tengerparton.

A szállásunk ár-érték arányban jó volt: San Remo Hotel, a reggeli nem túl nagy választékkal, de azért megtaláltuk a kedvünkre valót. A városba menet kapucsínóval kezdtünk, majd legelőször a tengerpart, ahol a lányok bemerészkedtek a vízbe is. Igazán kellemes, húsz fok körüli hőmérséklet volt. Az irányt a Szent Lázár-templomhoz vettük először, mivel ez az egyik legjelentősebb nevezetessége a városnak. Valóban egy csodálatos, bizánci stílusban épült ortodox templom, olyan pompával, hogy hihetetlen. Vastag kőfalai bepucolatlanok, így freskók egyáltalán nem láthatóak a templomban, de rengeteg ikon van. Arany, csillogás mindenütt, csodás csillárok, faragások.

Elmentünk a piacra, az Agorára is, ahol a rengeteg finom édességre csorgattuk a nyálunkat, és ámulva néztük a méretes gyümölcsöket, zöldségeket. A karalábé, karfiol jóval nagyobb, mint amit nálunk lehet kapni, de a mi almánk sokkal szebb. Aztán voltak olyan növények is, amiket nem ismertünk, de mivel gugli a barátunk, ezekről is elolvasgattuk az érdekességeket. 

Ezt követően a középkori kikötői erőd következett, amelyik az oszmán uralom idején épült. Biztos, ha ezek a kövek beszélni tudnának... Valószínű, hogy sok mindent mesélhetnének el nekünk, de így, önmagukban és a vitrinek mögött annyira nem keltették fel az érdeklődésemet, mint ahogy az udvaron lévő ágyúk sem (remélem, ezt az írást nem olvassa egy régész sem). Annál inkább tetszett a tetőről a kilátás a tengerre. 

Az erőd után a szomszédságában lévő Kebir mecsehez mentünk. Láttuk a kiírást, hogy fél háromkor nyit (kettő volt), de mivel több turista volt már bent, mi is bemerészkedtünk. Magunkra öltöttük a kitett csuklyás köntöst, úgy indultunk az épület felfedezésére. Persze a férfiak imahelyére nem mentünk be, hiszen mi illemtudóak vagyunk. Nem igazán értettem, hogy Ivett és Zsuzsa miért nem tudja visszatartani a nevetést mögöttem..., de sebaj, gondoltam "jó kedvük van" :-) Rövid idő múlva azt láttuk, hogy a többi turista eltűnt, már csak mi négyen voltunk, amikor kirontott az imám az egyik helyiségből, és borzasztó szúrós tekintettel, hatalmas haraggal dobott ki bennünket a helyről. Ha szemmel verni lehetett volna, akkor valószínűleg, már nem élnénk. Félelmetes volt. Ezután találtunk egy kedves éttermet - Alexandert -, ahol az első ebédünket fogyasztottuk, ki-ki saját ízlése szerint: rák, kagyló, muszaka és rántott hús. Amíg várakoztunk az ételre, néztük a korábban készített fotókat. Ekkor értettem meg a röhögés (bocs, de nem tudom szebben írni) okát. Ahogy a klepetust magamra húztam úgy, hogy alatta volt két táska, valami félelmetesen nevetséges volt, ahogy kinéztem. Amikor megláttam a fotót, én magam is könnyekig hatódtam. Szerintem az étteremben azt hitték, hogy valami bajom van, mert nem tudtam abbahagyni a nevetést.

Szeretném, ha ti is részesei lennétek eme élménynek:

Valamennyien elégedettek voltunk az étellel, a barátságos Alexanderrel, és egy kis koccintásra is sor került.

  

Remekül telt el a napunk. Estére egyikünknek sem volt szüksége altatóra.

A következő napunkon a Sós-tó megtekintése volt a terv. Nekiindultunk "toronyiránt", ahogy a google vezetett bennünket. Útközben egy csodás kert mellett haladtunk el, melynek udvarán a tulaj kint üldögélt a fái alatt: csodás citrom, mandarin és grapefruit fákat láttunk. Olyan hatalmasak voltak a grapefruitok, hogy hangosan álmélkodtunk, mire a bácsi leszedett nekünk egyet, és átdobta a kerítésen.

Ennek a hatalmas gyümölcsnek a kibontása is igen komoly feladatnak bizonyult, több ember kellett hozzá:

Még egy hatalmas örömet kell veletek megosztanom. Elmondom, hogy hogyan spóroltunk meg 8 ezer eurót. Végre a Sós-tó partján megpillantottuk a flamingókat. Bár igen messze voltak, de mégiscsak miattuk jöttünk. Az örömünk addig tartott, ameddig, hosszú és többszöri sípolásra lettünk figyelmesek. Hát, ők voltak a környezetvédelmi felügyelők, akik kizavartak bennünket - és a többi renitens turistát is -, a tótól, és közölték, hogy csak a kijelölt utat lehet használni, mert különben fejenként kettőezer a bírság. Szóval, az utunkat a kijelölt úton folytattuk, és így megspóroltunk magunknak 8 ezer eurót. Hatalmas sikerélmény. Útközben felfaltunk a hatalmas grépfuitunkat is. Azután csak mentünk, csak mentünk, csak mentünk... a tó túloldalán lévő Hala Sultan Tekkesi mecsethez. 

A mecset nem volt csúnya, de - mivel néhány hónapja jártunk Isztambulban - , az ottani mecsetekhez képest csalódás volt. Ráadásul a környéken semmi, ahol lehetett volna valamit fogyasztani, valamilyen szükségletet elvégezni (mert a mecset melletti nyilvános az tragédia volt). Lerogytunk a lábmosó kút mellé, és hívtunk egy taxit, ami visszavitt bennünket a központba. Egyébként így négy főre leosztva alig volt drágább a taxi, mint a busz. Ráadásul, a buszra majdnem egy órát kellett volna várni. Ezt megint az eszem-iszom, dínom-dánom követte, majd hazavonszoltuk magunkat. Viszonylag rövid pihenés után a többiek még elmentek egy esti sétára, amit én nem vállaltam be.

Az utolsó napon összecsomagoltunk, a cuccunkat a szálloda csomagmegőrzőjébe hagytuk, és a központba sétáltunk. Itt már inkább a kapucsínózás, a szuvenír vásárlás, és egyéb nézelődés, valamint a napozás volt a fő tevékenységünk. Az utolsó ebédünket is elfogyasztottuk Alexandernél, ahol egy helyi specialitással búcsúztak el tőlük. Nem tudjuk az ital nevét, de valami gyümölcsbor szerű volt, ami hasonlított a szangriához, de édesebb volt, a dzsindzsához, de annál meg gyengébb volt. Mindenesetre lelkesen elfogyasztottuk. Délután vissza a szállodába, ahová jött értünk a taxi, majd a reptér.

A reptéren ismét egy hatalmas öröm ért bennünket. Megint megspóroltunk 100-150 eurót. El sem hiszitek, hogy hogyan. Csakis Ivett leleményességén múlott a dolog. A kapunál egy nagyon rosszindulatú, ...tlan néni akart minket megbüntetni, ugyanis az Ivett és Zsuzsa által kézipoggyászos szabványnak vásárolt bőrönd méretét kifogásolta. Bár Zsuzsa már áthaladt az ellenőrzésen, de Ivett fennakadt a hálón... Talán a nőt bosszantotta, hogy fiatal és szép az utas.... Nem tudom. Utasította, hogy tegye be a bőröndöt a mérőkeretbe, ami természetesen nem sikerült. Már elkezdte kiállítani a bírságot..., amikor Ivett feltalálta a spanyol viaszt, és kitekerte a bőröndje kerekét, majd betette a keretbe a bőröndöt. Így kénytelen-kelletlen továbbengedett bennünket. Az utánunk lévő leánycsapatnak nem volt ekkora szerencséje, ők 200 eurót fizetettek (hárman).

Szóval amellett, hogy rendkívül jól éreztünk magunkat, rengeteget nevettünk és szórakoztunk, egyszer szemmel vertek bennünket, egyszer fütyültek ránk, de eredményes volt az út, mert megspóroltunk kb. 8150 Eurót, legalább lesz még miből utaznunk legközelebb :-) :-) :-)