Eger 2024

Gyönyörű, tavaszias februárban indultunk el barátnőmmel és két lányával Egerbe, egy három napos kiruccanásra.

  Történetem előzménye azonban fél évvel korábbra nyúlik vissza, amikor is ugyanezzel a kis csapattal mentünk Szarvasra, hogy a vízi színházban megnéztük a Honfoglalás című darabot. Mivel én már többször voltam ebben a nagyon szép kisvárosban, minél több dolgot szerettem volna megmutatni a többieknek. Így is volt. Az előadáson kívül megnéztük az arborétumot, a makett Magyarországot, az ország közepét, hajóztunk a Körösön. Erről az utazásunk után készítettem egy kis filmecskét.

Tulajdonképpen most nem a szarvasi utunkról akarok írni, csak egy mozzanatról, ami végigkísérte a három napunkat, amikor felfedeztük, hogy kávézós helyünk mellett ott a Pepco. A három nap alatt legalább ötször betértünk..., persze, a végén már heccből, de hatalmasakat kacagtunk, és mindig vettünk valamit... :-) Szóval, ha a Pepco tudta volna, egészen biztos, hogy valami kitüntetésbe részesít bennünket. Azóta még a szó hallatára is nevetésben törünk ki mind a négyen.

Amikor feldobtam az egri kirándulás lehetőségét, nem a színházi előadás címe volt a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy van-e Pepco?

Ezért gondoltam azt, hogy valamilyen módon meg kell viccelnem a lányokat. Az Életrevalók van élet 65 után elnevezésű facebookcsoportban találtam is egy remek embert, aki a segítségemre volt.

Na, de nem megyek még ennyire előre. Az utunk remek volt, kicsi forgalom és nagy jókedv. Egerbe érkezésünkkor, hogy lássák a többiek minden igyekezetemet, első állomásunk a Pepco volt. Bár nem engedtem vásárolni a többieket, azzal, hogy majd visszajövünk holnap is.

A szállás elfoglalása után először elmentünk Egerszalókra, hogy megnézzük a híres sódombot (amiről én egyszer már írtam a "Szeretem a természetet" című blogomban, nem akarom ismételni magam)

Gondoltuk, hogy a híres demjéni barlangfürdőben megmártózunk, de végül nem mentünk. Ennek legfőbb oka az volt, hogy csak két óránk lett volna, amit ott tudunk tölteni, és olyan rövid időre sokalltuk a nyolc ezer forintos belépőt. Ezért inkább elmentünk a Szépasszony völgybe.

A szállodában megvacsoráztunk, majd még egy sétát tettünk a városban, ahol megnéztük a Bazilikát, az egyetemet, a Dobó teret és a várat. Persze mindezt esti kivilágításban. Mindegyikünknek tetszett a város. Bár jóval kisebb a mi városunknál, hangulatában mégis otthon éreztük magunkat, némely keskeny utcában pár régi bolt kirakatát látva.

Reggel már nagyon korán lázban égtem, hogy vajon sikerülni fog-e az általam kieszelt meglepetés, amihez - mint már korábban írtam egy facebookcsoportban találtam segítőtársat. Nekem az volt a feladatom, hogy 10 órára a Pepcoba vigyem a lányokat. A többi Gáborra hárult. Egy héttel korábban elküldtem a két lány fotóját, Gábor tudta, hogy ki a szőke, ki a barna, hogy hívják az anyukájukat. Valamint elküldtem neki két emléklapot, aminek kinyomtatásáról és bekeretezéséről is ő gondoskodott:

Szóval, tíz órakor ott voltunk a Pepcoban, amikor is "becsipogott a hőkamera". Gábor odalépett a lányokhoz, bemutatkozott, mint a Pepco üzletvezetője, és mondta, hogy a hőkamera jelezte, hogy megérkeztek a Pepcoba. Elővette a telefonját, amin Ivett képét mutatta..., akinek arckifejezését nem tudom leírni, amikor mondta:

 - Igen, ez én vagyok.

Azután Andinak is mutatta a telefonját, aki szintén megdöbbenve válaszolta:

- Igen, ez én vagyok.

Azután Gábor mindkét lánynak, mint hűséges Pepco-vásárlóknak, átnyújtott egy-egy szatyrot, benne a fenti bekeretezett emléklappal. Kérte őket, hogy továbbra is lelkesen látogassák a Pepco üzleteket, aztán szívélyesen köszöntötte még a lányok anyukáját, Zsuzsát is.

Komolyan mondom! Nekem ez a pár perc olyan örömet okozott, hogy erre gondolni sem mertem korábban. És nem győzök hálálkodni Gábornak, hogy mindezt bevállalta.  Ő pedig nagy örömmel tette.

Barátnőm és a lányok még sokáig nem tértek magukhoz a meglepetésből, és azt gondolom, hogy ezt a néhány percet egyikünk sem fogja elfelejteni. Ezután kávéztunk, majd még egy rendkívül jó "idegenvezetést is kaptunk ajándékba', ugyanis Gábor bejárta velünk a belvárost, minden érdekességet megmutatott, minden érdekes üzletről, épületről, kapuról mesélt nekünk, majd elmentünk egy pincetúrára is, ahol egy remek tárlatvezetést borkóstolás követett, majd még egy kis műsort is 'rittyentettünk', ugyanis ő a nagypapától tanult "bor dicsérete" monológot mondta el,  én pedig egy bordalt énekeltem. Szóval remek és felejthetetlen napunk volt, rengeteg, rengeteg nevetéssel! 

A szállodai vacsora után újra nyakunkba vettük a várost, de most azért, hogy színházba menjünk. Egy nagyon szórakoztató vígjátékot néztünk meg.

             

Másnap reggeli után indultunk haza. Először felmentünk a Kékestetőre.

Majd megálltunk a gödöllői Grassalkovich-kastélynál.

Befejezésül annyit szeretnék írni erről az útról, hogy ez a meglepetések és nevetések útja volt, és remélem, hogy még sok hasonlóban lesz részem.