A Nyugdíjas Egyesület érdeklődő tagjai ismét egy remek programon vehettek részt. Hajnalok hajnalán kerekedtünk fel, és irány Krakkó. Szinte végigszundítottam az utat, amint dél-északi irányba átszeltük országunkat.
Lengyelországhoz közeledve idegenvezetőnk, Robi – aki lengyel származású egyetemi tanár –, belekezdett a mesélésbe. Azt gondolom, nem voltam egyedül azzal, hogy minden szavát lelkesen hallgattam, hiszen nem a szokványos útleírásokat, útikönyvekből és internetről könnyen megkereshető információkat közölt a csoporttal, hanem saját tapasztalatokat, összehasonlítva a magyar és lengyel dolgokat, legyen az mentalitás, szokások, ételek, történelem, mezőgazdaság vagy éppen környezetvédelem, könyvajánlások. Elmondhatom, hogy számomra ez a fajta idegenvezetés lenyűgöző volt, hiszen a nyers tények helyett a négy napot végigkísérő, közvetlen emberi érzések megfogalmazása volt az, ami igazán megfogott. Lehet, hogy sok lexikális dolog nem ragadott meg, és nem fogom tudni, hogy mikor épült a Wawel, de némely történet, némely író vagy ajánlott könyv magával ragadott. Egészen biztos, hogy el fogom olvasni Hanna Krall: Egy lépéssel az Úristen előtt, és Kazimierz Moczarski: Beszélgetések a hóhérral című könyvét. Már nyomozom is, hogy hol tudom beszerezni. Ha valakinek megvan, kérem, jelezze!
Ezután a kicsi elkalandozás után visszatérek az utunkra, ahol egyre feljebb kapaszkodtunk a Tátrában, egészen Zakopánéig, és a Gubalówkával felmentünk a csúcsra.
Bár a kilátás gyönyörű volt, mégis kissé kedvünket szegte az esős idő.
Mielőtt folytattuk volna utunkat, megnéztük a Miasszonyunk fatemplomot is.
Végre elállt az eső, de a megpróbáltatások nem értek véget, a buszunk is elromlott. A gépkocsivezető és az idegenvezető remekül helytálltak. A csoport tömegközlekedéssel jutott el a szállásra, a sofőr pedig – az érkező segítségig – ideiglenesen megoldotta a bejutást. Az esti városnézésre csak igen kevesen merészkedtünk, de sok éves utazási tapasztalatom az, hogy a városoknak az esti kivilágításban mindig egy olyan különleges hangulat van, amit nem szabad kihagyni. Nem volt ez másként a krakkói Főtéren sem. Gyönyörű volt a tér, zsongott a sok fiataltól. Tíz órakor meghallgattuk a Mária-templom tornyában felcsendülő trombitaszót, a Hejnal Mariackit, ami egyébként minden nap és minden egész órában elhangzik. Egy kicsit az Il Silenziohoz hasonlatos – bár ez utóbbi sokkal szebb.
A következő napunk nagyrészt templomjárás volt: Assisi Szent Ferenc bazilika és kolostor:
Érdekessége, hogy itt őrzik a torinói lepel egyik hiteles másolatát, amelyet II. János Pál pápa szentelt fel a Vatikánban.
Ezt követte a waweli palota és a katedrális,
majd a Szentháromság-bazilika, melyben a dominikánusok kolostora is található, utána a Mária-templom (Áldott Szűz Mária Mennybemenetele-bazilika).
A templomok után elsétáltunk a Jagelló Egyetem legrégebbi épületéhez, a Collegium Maiushoz, ahol most múzeum található. Út közben figyelmesek lettünk egy magyar vonatkozású épületre:
Az egyetemi épület udvarában meghallgattuk az órajátékot. Ennek érdekessége, hogy az óra játékára királyok és professzorok fából készült figurái forognak, miközben a "Gaudeamus igitur" ballagási zenét és más zenéket is hallhatunk. Vacsorát követően egy Krakkóhoz közeli Bencés apátságba mentünk, ahol az érdeklődők részt vehettek az esti misén.
Ezt követte a zsidó-negyed, ahol az egész napos fáradalmat ki-ki ízlésének megfelelő itallal mulasztotta el.
Másnap a bochniai sóvidékre utaztunk, ahol a bányában egy vezetett túrán vehettünk részt. Hallhattuk a legendát Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem feleségéről Kingáról, aki IV. Béla magyar király lánya volt, és a bányászok védőszentje. Ő éppen 800 éve, 1224-ben született. Bár a bánya látványától többet vártam, a wielickaihoz viszonyítva, de azért érdekes volt ez is.
Ezt követően az Ojcówi Nemzeti Parkba vezetett az utunk, csodálatos természeti környezetben tekeregtünk hol a szerpentinek miatt, hogy pedig az eltévedés miatt. Persze ezt sem bántuk, hiszen még több érdekes természeti jelenséget láttunk (pl. a Herkules-sziklát).
Megnéztük a Pieskowa Skala várat is.
A hazaindulást megelőzően még egy áruházban elköltöttük utolsó groszunkat, majd megálltunk a Kalwaria Zebrzydowska zarándokhelyen, mely az UNESCO Világörögség listáján is szerepel, a jeruzsálemi Kálvária mintájára épült szentély.
Utolsó mozzanatként megtanultuk a „Lengyel, magyar két jó barát” kezdetű mondókát lengyelül, majd Tóthné Etelka felolvasta az útról versbe szedett történetét, én pedig egy versemet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése