Bosznia 2024

     Hajnalban indultam el otthonról. Úgy kezdődött, hogy madárfészek alatt parkoló kis sárga autóm teteje és ablakai is erősen madárpiszkosak lettek. Sebaj! Szerencsét hoz.

    Összeszedtem a csajokat: Évát, Zsuzsát majd Lédát, és már vágtunk is neki az útnak. Nagyon meleg volt, szerencsére a klíma bírta. Éva volt, aki minden fontos látnivalóból felkészült, így a megállókat megelőzően elmondott, amit fontos tudni Szarajevóról. Végre megérkeztünk első állomásunkra, Szarajevóba. Nagyjából negyven percig tartott, mire találtunk parkolót, majd pénzváltás, parkolójegy vásárlás után végre indulhattunk.

Először a Képzőművészeti Akadémia csodálatos épületét néztük meg, ami előtt a Miljacka folyón átívelő érdekes gyalogos hídat, a Festina lentét az akadémia három diákja készítette. Érdekessége, hogy a folyó felett egy leülésre alkalmas szokatlan hurok található, amiről nagyon szép a kilátás.

Miközben fogyasztottuk a narancsitalunkat, megszemlélhettük a folyó feletti artistákat ábrázoló szobrokat:

Aztán az egyetem épülete, a Latin-híd és a Császár-mecset következett.

  

Következő állomásunk, és egyben szállásunk, a festői környezetben elhelyezkedő városka, Konjic következett. A teraszról pont a Neretva folyóra láttunk, és a Gagarinról elnevezett hídra.

  

 

A következő napunk cappuccinoval indult.

Először Jablanicára mentünk, ahol a II. világháborúban felrobbantott, híres vasúti hidat néztük meg, természetesen útközben ennek a tragikus történetét is pontosan meghallgatva Évától.

 

 

Utunkat folytatva Mostar következett. Itt az első élményünk az volt, hogy be akartak bennünket csapni a parkolással, 10 eurót akart elkérni a parkőr. Úgy látszik, hogy a tudatlan turistákkal próbálkoznak, főleg a korunkat is figyelembe véve biztos volt benne, hogy sikerrel fog járni. Hát, tévedett. Látni kellett volna a meglepett arcát, amikor valamennyien visszaültünk az autóba, és odébbálltunk. Ezután találtunk egy barátságos kávézót, ahonnan éppen az Öreg hídra láttunk rá.

 

A városban gyönyörködtünk, de egyre többször szembejött velünk a keserű múlt is, a háború maradványait látva, akaratlanul is régi és a mostani újabb borzalmakon is elmélkedtünk.

 

Mostar után Medugorje, a híres zarándokhely következett. Most is rengetegen voltak. A Szent Jakab templomban a Szűz Mária előtt imádkoztak, de sokan még a templomon kívül is. A templom mögött felállított színpadon egy gyermekkórus énekelt, miközben egyre csak vonultak a zöld szalagos, fehér reverendás papok. 

A finom reggeli után újra nekiindultunk. 

Útközben találkoztunk néhány kecskével:

Donji vakuf településen a Vrbas folyó partján néztük meg a mecsetet.

 

A Jajce város mellett található Pliva vízesés nagyon tetszett nekünk. Először felülről, majd oldalról néztük meg. 

 

 

A gyönyörű vízesés után a városban ismét nem menekülhettünk a múlt elől, amikor a rengeteg fiatal nevét olvastuk a bosnyák háborús hősök emlékművén. 

Ezután elhagytuk a Bosznia-hercegovinai Föderációt. Innen gyönyörű út vezetett egészen Banja Luka városáig. Közben több alkalommal megálltunk gyönyörködni a tájban. 

Banja Lukán a szállásunk egy nagyon elegáns hely volt, kissé barátságtalan személyzettel. Este a Verbász folyón ringó hajón fogyasztottuk el az aperol spritzünket, miközben csodálhattuk a várat, és jókat nevettünk. Ez a város nem hivatalosan, de gyakorlatilag Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság fővárosa. 

Az utolsó napon az Ukrina folyó mellett fekvő Derventa ortodox temploma következett:

A városban cappuccinoztunk, és  elköltöttük a maradék pénzünket, majd indultunk haza. Út közben Horvátországban még egy városban, Diakovárban álltunk meg, ahol megnéztük a gyönyörű székesegyházukat, tágas terüket.

Még világos volt, amikor hazaérkeztünk, egy igen érdekes és fárasztó út után.

Krakkó 2024 - Dwa bratanki...

 

A Nyugdíjas Egyesület érdeklődő tagjai ismét egy remek programon vehettek részt. Hajnalok hajnalán kerekedtünk fel, és irány Krakkó. Szinte végigszundítottam az utat, amint dél-északi irányba átszeltük országunkat.

Lengyelországhoz közeledve idegenvezetőnk, Robi – aki lengyel származású egyetemi tanár –, belekezdett a mesélésbe. Azt gondolom, nem voltam egyedül azzal, hogy minden szavát lelkesen hallgattam, hiszen nem a szokványos útleírásokat, útikönyvekből és internetről könnyen megkereshető információkat közölt a csoporttal, hanem saját tapasztalatokat, összehasonlítva a magyar és lengyel dolgokat, legyen az mentalitás, szokások, ételek, történelem, mezőgazdaság vagy éppen környezetvédelem, könyvajánlások. Elmondhatom, hogy számomra ez a fajta idegenvezetés lenyűgöző volt, hiszen a nyers tények helyett a négy napot végigkísérő, közvetlen emberi érzések megfogalmazása volt az, ami igazán megfogott. Lehet, hogy sok lexikális dolog nem ragadott meg, és nem fogom tudni, hogy mikor épült a Wawel, de némely történet, némely író vagy ajánlott könyv magával ragadott. Egészen biztos, hogy el fogom olvasni Hanna Krall: Egy lépéssel az Úristen előtt, és Kazimierz Moczarski: Beszélgetések a hóhérral című könyvét. Már nyomozom is, hogy hol tudom beszerezni. Ha valakinek megvan, kérem, jelezze!

Ezután a kicsi elkalandozás után visszatérek az utunkra, ahol egyre feljebb kapaszkodtunk a Tátrában, egészen Zakopánéig, és a Gubalówkával felmentünk a csúcsra. 

Bár a kilátás gyönyörű volt, mégis kissé kedvünket szegte az esős idő. 

Mielőtt folytattuk volna utunkat, megnéztük a Miasszonyunk fatemplomot is.

Végre elállt az eső, de a megpróbáltatások nem értek véget, a buszunk is elromlott. A gépkocsivezető és az idegenvezető remekül helytálltak. A csoport tömegközlekedéssel jutott el a szállásra, a sofőr pedig – az érkező segítségig – ideiglenesen megoldotta a bejutást. Az esti városnézésre csak igen kevesen merészkedtünk, de sok éves utazási tapasztalatom az, hogy a városoknak az esti kivilágításban mindig egy olyan különleges hangulat van, amit nem szabad kihagyni. Nem volt ez másként a krakkói Főtéren sem. Gyönyörű volt a tér, zsongott a sok fiataltól. Tíz órakor meghallgattuk a Mária-templom tornyában felcsendülő trombitaszót, a Hejnal Mariackit, ami egyébként minden nap és minden egész órában elhangzik. Egy kicsit az Il Silenziohoz hasonlatos – bár ez utóbbi sokkal szebb.

A következő napunk nagyrészt templomjárás volt: Assisi Szent Ferenc bazilika és kolostor:

Érdekessége, hogy itt őrzik a torinói lepel egyik hiteles másolatát, amelyet II. János Pál pápa szentelt fel a Vatikánban.

Ezt követte a waweli palota és a katedrális,

majd a Szentháromság-bazilika, melyben a dominikánusok kolostora is található, utána a  Mária-templom (Áldott Szűz Mária Mennybemenetele-bazilika). 

A templomok után elsétáltunk a Jagelló Egyetem legrégebbi épületéhez, a Collegium Maiushoz, ahol most múzeum található. Út közben figyelmesek lettünk egy magyar vonatkozású épületre:

Az egyetemi épület udvarában meghallgattuk az órajátékot. Ennek érdekessége, hogy az óra játékára királyok és  professzorok fából készült figurái forognak, miközben a "Gaudeamus igitur" ballagási zenét és más zenéket is hallhatunk. Vacsorát követően egy Krakkóhoz közeli Bencés apátságba mentünk, ahol az érdeklődők részt vehettek az esti misén. 

Ezt követte a zsidó-negyed, ahol az egész napos fáradalmat ki-ki ízlésének megfelelő itallal mulasztotta el.

Másnap a bochniai sóvidékre utaztunk, ahol a bányában egy vezetett túrán vehettünk részt. Hallhattuk a legendát Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem feleségéről Kingáról, aki IV. Béla magyar király lánya volt, és a bányászok védőszentje. Ő éppen 800 éve, 1224-ben született. Bár a bánya látványától többet vártam, a wielickaihoz viszonyítva, de azért érdekes volt ez is.

Ezt követően az Ojcówi Nemzeti Parkba vezetett az utunk, csodálatos természeti környezetben tekeregtünk hol a szerpentinek miatt, hogy pedig az eltévedés miatt. Persze ezt sem bántuk, hiszen még több érdekes természeti jelenséget láttunk (pl. a Herkules-sziklát). 

Megnéztük a Pieskowa Skala várat is.

A hazaindulást megelőzően még egy áruházban elköltöttük utolsó groszunkat, majd megálltunk a Kalwaria Zebrzydowska zarándokhelyen, mely az UNESCO Világörögség listáján is szerepel, a jeruzsálemi Kálvária mintájára épült szentély.

Utolsó mozzanatként megtanultuk a „Lengyel, magyar két jó barát” kezdetű mondókát lengyelül, majd Tóthné Etelka felolvasta az útról versbe szedett történetét, én pedig egy versemet: 

Krakkói képeslap 

Képeslapon küldöm e sorokat,

innen, hol a történelem lengi be a falakat.

A Főtér színes kavalkádja, 

a jelen vidámsága magával ragad.

Bár a Mária Templom gazdagsága lenyűgöző,

a Wawelben a csodák hozzám érnek, 

mégis valahogy azt érzem, 

hogy a kőburkolaton zokognak a léptek.

A Kazimierz negyedben bárhogy is szeretném,

hogy a borzalmas múltat feledném,

de ott állva a zsinagóga mellett,

a múlt kísért, felednem nem enged.

Aztán a Bencés apátságban rám telepszik a nyugalom,

a lágyan hullámzó Visztula láttán

színessé válik minden gondolatom.