Megint eltelt egy év, ismételten indulás Veronába. Útitársaim: Léda, Éva és Erzsi.
Természetesen, ahogy átléptük a határt, az első pihenőben megálltunk, hogy megigyuk az igazi olasz cappuccinot.
Veronában azonnal megtaláltuk a szállást, de kissé bepánikoltunk, amikor a csengetésre senki sem nyitott ajtót. Egy jó félórát mérgelődtünk, azután egy kis segítséggel végre sikerült. Nagyon kedves, kellemes két szobás lakást béreltünk. Miután lepakoltunk, pihentünk elindultunk be a városba nézelődni, vacsizni, majd színházba. A szállásunk kb. 2 km-re volt az Arénától. Verona kapui közül a Porta San Zeno közelében laktunk:
A fenti kép a Porta San Zeno, a lenti pedig maga a San Zeno templom előtt készült.
Ezután hosszan a kanyargós Adige folyó mentén bejutottunk a központban.
A Bra téren vacsiztunk,
majd időben, hogy jó helyünk legyen, mentünk az Arénához. Persze nyitáskor elég hosszú a sor. Nálunk Léda feladata, hogy időben bejusson, és lefoglalja a legjobb helyeket. Aki járt már az arénában, tudja, hogy a pórnép részére a jegyek a kőlépcsőre szólnak és nem számozottak. Általában úgy ülsz, hogy a hátad mögött van valakinek a lába. Ez igen kényelmetlen. Csak kettő olyan sor van, ahol nem ez a helyzet: a legfelső, és középtájban, a közlekedő sor előtt. Ebben a két sorban nem ül mögötted senki, így hátul lehet támaszkodni. Léda nem fél a sorban állóktól, ügyesen kiverekszi magának a legjobb helyet, és úgy szalad fel a magas lépcsőfokokon, mint egy 20 éves - igaz, nem sokkal múlt.. :-) Mire mi lihegve, sóhajtozva felérünk, a fél sort már lefoglalta számunkra a párnákkal. Ezt azért is írtam le, mert ha valaki csak most tervezi, hogy menni akar, viszont nem akar drága székes jegyet venni, akkor időben el kell kezdenie az edzést, ha - a körülményekhez képest - kényelmesen akar ülni. Puha párnát mindenképpen vinni kell!
Első este a Pillangókisasszonyt néztük meg. Mindegyikünknek nagyon tetszett.
Hazafelé ameddig lehetett, a folyóparton mentünk:
Otthon pedig buli volt. A lányok hoztak pezsgőt és egy gyönyörűséges rózsát kaptam a hajamba névnapom alkalmából:
A következő napon Veronát jártuk. Megnéztük a Castell Vechiot, átmentünk néhány hídon, a diadalívet, a dómot, a Piazza delle Erbe téren végigböngésztük a bazárokat, bementünk Júlia házába és a Titkok kertjébe.
Este pedig újra a Bra téren vacsi,
majd a következő előadás:
Annak, aki a hagyományos, megszokott rendezést szereti, lehet, hogy kicsit csalódás volt ez a darab. Én csodálatosnak tartottam, ahogy a több mint két évezreddel ezelőtti történetet az 1848-as forradalomra ültettek át, Milánó 5 napjára. A színpadon megelevenedtek az olasz szabadságharcosok, II. Victor Emmanuele, aki később Itália első királya lett, és Radetzky tábornok, akitől Károly Albert vereséget szenvedett. Érdekes, de nem ritka megoldás, ahogy a színház a színházban, vagy inkább ebben az esetben opera az operában jelenetet nézhettük, amikor felhangzott ennek a kórusoperának legismertebb darabja a, Va, pensiero.
A Scala színpadán elhangzó szabadságkórus végén az erkélyekről a V.E.R.D.I. feliratot tartalmazó zászlókat lobogtatta a milánói közönség. Mivel ez a zeneszerző nevére utalt, így nem követhette semmilyen megtorlás, de valójában "Viktor Emmanuele Re d'Italia" volt a jelentése azoknak, akik Itália egyesítését remélték az ifjú királytól.
A lenyűgöző darab után egy jó gyaloglás a szálláshoz.
Reggel, amikor indultunk tovább, a szállásadónk, Alberto egy üveg pezsgővel búcsúzott el tőlünk, és még egyszer elnézést kért az érkezésünkkori kellemetlenségért.
Elmentünk Sirmionébe, a Garda-tó partjához.
Ezután irány Bergamó. A gps kissé megviccelt bennünket. Mivel nem a leggyorsabbra, hanem a legrövidebbre volt állítva, egy igen keskeny, kanyargós úton vezetett bennünket fel a funicolare állomásához. Félelmetes volt, csak azon imádkoztunk, hogy ne jöjjön semmi szembe. De aztán így is célba értünk. Aztán a felvonóval fel a hegytetőre.
azután pedig a Donizetti színház előtt:
Miután Bergámót is megcsodáltuk, tovább indultunk a következő szállásunkra, Milánóba. Nagyon szép hotelben szálltunk meg, egy magyar alkalmazott is volt közöttük. Napijegyet váltottunk, és még este, majd másnap egész nap a városban voltunk. Megnéztük a dómot éjszakai kivilágításba, majd nappaliban. Felmentünk a teraszra is, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra. Ahogy a liftnél álltunk a sorba, többeket - köztük engem is - kérdeztek, hogy honnan jöttünk, hány napot töltünk a városban, hol lakunk és mivel közlekedünk. Azt gondoltam, hogy valami felmérés, de este jött az sms egyik rokonomtól, hogy látott a tv-ben. Szóval olasz tv-sztárok lettünk 😃😃
Nem mondom, hogy a Dóm téren túl olcsón mérték a cappuccinot, de a hangulat, hogy ott kortyolgathattuk el, megérte az árát.
A Forza-kastély parkjában pedig szem- és fültanúi voltunk egy 70 +-os bulinak. Az aperolspricc után Erzsivel mi is csatlakoztunk hozzájuk pár forgás erejéig.
Este a Garibaldi térnél vacsoráztunk, ahonnan kilátásunk volt a híres függőkertekre.
A kiadós reggeli után indultunk visszafelé. Az utolsó szállásunk Grádóban volt, ami egy igen kedves tengerparti város.
Éppen Ferragosto ünnep volt, úgyhogy mikor már éppen elaludni készültünk, a tűzijáték puffogására riadtunk fel.
Reggel befaltuk a reggelinket, majd elmentünk egy hajóútra a környéken, és azután indultunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése