Egy újabb hétvége tele vidámsággal, nevetéssel. Munka után indultunk útnak a lányokkal: Zsuzsa barátnőmmel és a két lányával Andival és Ivettel. 

A cél a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadásának megtekintése volt:

Mivel a lányoknak közeli időpontban volt/lesz születésnapja, így egy nekik szóló versikével is készültem egy lufis képeslapon. Szeretettel fogadták.

Legelőször Mórahalmon álltunk meg a Dolce Vita cukrászdánál, ahol nem teljesen a terveim szerint alakultak a dolgok, mert dátumfelcserélésben voltunk, és a szülinapi torta így nem készült el.

Sebaj! Remek volt így is.

A szállásunkat is kicsit keresgélni kellett, mert a Bookingon szereplő házszám 1/2 volt a tényleges 10 helyett, de aztán ezt is remekül megoldottunk. Egy nagyon szép, tágas apartmanunk volt csendes, belső udvarra néző terasszal. Elfogyasztottuk Zsuzsa csodás fasírtját kovászos uborkával, majd elindultunk, hogy felfedezzük a várost. Rengeteget kacagtunk. Már azzal indult, hogy a többiek aznap este akartak menni színházba - engem cikizve, hogy rosszul emlékszem. Még szerencse, hogy megnéztük a jegyeket, mert az előadás másnap volt. 

A szállásunk csak néhány perc sétára volt a Széchenyi tértől, ahol nagy volt a zsongás. Koncertre készülődtek a téren, álltak az ételt és italt kínáló sátrak. A rekkenő hőség elől a folyópartra igyekeztünk, feltételezve, hogy ott elviselhetőbb (tévedtünk - ott is állt a levegő).

Ivett hamar megtalálta a hőség ellenszerét:

                       

A folyóparti sétát követően a dómhoz mentünk, majd a Dugonics téren egy rockkoncert közepébe cseppentünk, ezért az ottani büfében hallgattuk végig a koncertet - azaz csak mi hárman hallgattuk, mert Ivett végigtáncolta. Bár néha, mi is énekeltünk velük.

Az est zárásaként elfogyasztottuk - ki-ki az ízlésének megfelelő - italunkat.

A következő napon is ismerkedtünk a várossal. Tegnap bemondta a tv, hogy rekordhőség volt. Na, ez a mi formánk. Mikor megyünk csavarogni, amikor rekord a hőség :-) Ez még mind semmi. Az apartmanban minden működött, még a padlófűtés is... Elvégre a rekord hőségben mi másra lenne szükségünk? A légkondi nem tudta legyőzni a padlófűtést, úgyhogy nagyjából olyan meleg volt bent is, mint kint:-) 

Na, de kedvünket semmi sem szegi. Egy finom kávé, 

             

A REÖK palotában megnéztük az aktuális kiállítást. A kiállítás címe: REZONANCIA. Két alkotóművész: a szobrász BOLDI és a festőművész Incze Mózes műveit láthattuk. Ilyen jellegű kiállításon sokszor elgondolkodom, hogy valami nagy baj lehet velem. Nem értem a műveket. A festmények közül kettőt értettem meg, az összes többi rémálom volt számomra - levágott kezek, szabadon lógó lábak, és a fene tudja még mi minden. Nem tudtam értékelni. Mindenesetre szívesen meghallgatnék egy hozzáértőt, aki pl. elmagyarázza nekem, hogy a következő képből mit kell értenem:

A szobrok esetében bár érthető volt, hogy mit ábrázolnak, de a megformálás nem tetszett ott sem. Minden alaknak elefántlába volt és kifordított feje. Nekem nem jött be ez a kicsavart világ sem. Egyébként - azoknak, akik esetleg nem tudják - jelzem, hogy a szabadtérire szóló belépőjeggyel a REÖK palotában a kiállítások ingyen látogathatóak. Az épület egyébként gyönyörű, nekem egy kicsit Gaudi hangulatot idéz.

A városi sétát követően mentünk egy kört a kisvonattal is, hogy többet is lássunk, mint amennyit gyalog bekóboroltunk. Ezt követte az evés, majd pihi a szálláson, hogy "rákészüljünk" az esti előadásra.

Az előadás nem a Dóm téren, hanem az Újszegedi Szabadtéri Színpadon volt, a Tisza másik oldalán a fák között, csodás környezetben. A darab remek volt. Széphangú, fiatal színészekkel, az építőtáborok hangulatát idéző vidám történetbe foglalt Neoton zenével, és a gyakran mai világot kritizáló iróniával. A darab sztárelőadója Falusi Mariann volt, aki még mindig remekül énekel. A dalokat a közönség néha énekelte, néha "csak" tapssal kísérte, hiszen valamennyit jól ismertük.

A hazautat úgy terveztem, hogy Szerbia felé megyünk, hogy a következő regényem egyik helyszínét, a csantavéri templomot megnézzük. Ez mindössze ötven km kerülő csak. Röszkénél mentünk át a határon. Amikor a szerb határőr kérdésére válaszoltuk, hogy egy órára megyünk, akkor nevetve kérdezte tőlünk, hogy szendvics és víz van-e nálunk. Aztán megértettük. A Magyarországra bejövő forgalom hosszú, hosszú kilométereken keresztül állt a szembejövő sávban. Megnyugtattuk magunkat, hogy mi nem erre fogunk visszajönni.

A csantavéri templom gyönyörű, érdemes volt megnézni. Sajnos, közvetlen mellette háromszintes szocreál épületek kicsit elnyomják a szépségét. Oldalában Szent Istvánt ábrázoló mellszobor áll.

Majd irány haza! Miközben az út szélén árnyékot kerestünk, többször emlegettük a szerb határőr szavait, aki nevetve kérdezett rá, hogy meggondoltuk-e ezt az utazást. Persze tudtuk, hogy ez is majd csak egy "szép" emlék marad, amin a későbbiekben jót nevetünk.

Még Dunaszekcsőn megálltunk néhány percig, hogy megnézzük a fiam által készített jurtát unokaöcsém udvarán. A jurta gyönyörű, belőle a Dunára néző kilátás csodálatos.

Így telt el ez a csodás augusztusi hétvége.