Már februárban elkezdtünk az út szervezését, hogy a korábbi évekéhez hasonlóan a lehető leggördülékenyebben menjen minden. Az útvonal megtervezése után én lefoglaltam a szállásokat: München-Párizs-Bázel-Neuschwanstein-Bled útvonalon, barátnőm megrendelte a belépőket a Louvreba, egy szajnai sétahajózásra és az Eiffel-toronyba (oda csak a két fiú akart felmenni). Az indulásunk előtt nem sokkal a párizsi szállás lemondta a foglalásunkat, a Booking felajánlott másikat, azzal, hogyha plusz költségünk lesz valamiért, akkor közvetítik a megtérítési igényünket.
Hajnalban elindultunk, több megállás után délután értünk Münchenbe, ahol az Olimpiaparkban egy Ibis hotelben volt a szállásunk. Szép szálloda, szép szobák, tisztaság. Elégedettek voltunk. Bár a kocsit nem tudtuk a garázsba tenni, mert a tetőboxszal megnövelt magassága miatt nem fért be, így az utcán maradt, de ezzel nem volt semmi gond.
Néhány órát sétáltunk a városban.
Ezután felkerekedtünk, hogy a tv-toronynál találkozzunk barátnőm Németországban élő fiával.
Vacsi után már nem csavarogtunk, hiszen másnap hosszú út állt előttünk.
Mit mondjak? Jól elfáradtunk másnap is. Le a kalappal a sofőr előtt, aki egyedül vezette végig az egész utunkat. Út közben jött az értesítés, hogy frissítsem a bankkártya adataimat, mert különben törlik a foglalást (nem aktiváltam az új bankkártyát, amit előtte cseréltek - mellesleg azt el sem vittem magammal). Emiatt még aggódhattunk egy kicsit, hogy lesz-e egyáltalán szállásunk. Aztán azzal nem is volt baj, megkaptuk a szobánkat, amit jó indulattal megfelelőnek mondanék. A környék kissé ijesztőnek tűnt, de arra is fittyet hánytunk, és mielőbb nekivágtunk a kalandnak. Erre a napra csak a Montmartre és a Sacré-Coeur volt a tervben, ami a szállásunktól nem is volt túl messze.
Másnap folytatódtak megpróbáltatásaink. Mivel a kocsi a magassága miatt a környező parkolókba nem fért be, utcán próbáltunk parkolójegyet venni (1/4 óra 1 Euró), de sikertelen volt. A parkolóórán jelzett QR-kódos applikációt letöltve nem adta fel a megfelelő fizetési lehetőséget. A parkolóellenőröktől próbáltunk segítséget kérni. Nagyon aranyosak volta, több mint egy órát foglalkoztak velünk, de sikertelennek bizonyult minden ötletük. Ezért úgy döntöttünk, hogy hagyjuk az autót, ha lesz bírság, akkor majd összedobjuk. Mondták, hogy ők nem fognak megbüntetni, mert látták, hogy mindent megpróbáltunk, de a másik műszakért nem kezeskedtek (valószínű szóltak nekik, mert nem volt bírságpapír). A tömegközlekedést 2 napra szóló jeggyel használtuk, 19,5 Euróba került. A közlekedésben a google térképet használtuk leginkább, de nagy segítségemre volt a "Next Stop Paris" nevű applikáció az útvonalakkal, a jegyekkel, a látnivalókkal. Bátran ajánlom mindenkinek.
Nagyon jó Párizs tömegközlekedése, sehol sem kellett néhány percnél többet várnunk. Metróval és busszal mentünk a Louvre-hoz. Jött a következő csapás. Amint a gép leolvasta a belépünk QR-kódját, mutatták, hogy nem ok. Kiderült, hogy nem augusztus 1-re, hanem július 1-re kaptuk a jegyet. Megmutattuk a foglalást, ami augusztus 1-re szólt. Az információból a hölgy felhívott egy ügyintézőt, akivel tudtam olaszul kommunikálni. Miután minden adatot bediktáltam neki, ígérte, hogy a jegyértékesítőkkel felveszi a kapcsolatot, és néhány percen belül visszaszól. Így is lett. Sűrű bocsánatkérések közepette mondta, hogy vegyük meg a jegyet, és majd visszatérítik az általunk már kifizetettet. Rákérdeztem a hajóútra is - hiszen az egy rendelés volt -, de azzal nem volt semmi probléma. Szóval, ilyen tortúra árán jutottunk be a Louvre-ba.
Persze, már nem először jártam itt. Mindegyikünknek nagyon tetszett. Néhány órát eltöltöttünk a képek megcsodálásával, majd elmentünk a Szajna-partra, hogy hajókázással folytassuk.
A hajóút után séta a Champs Elysées-n, majd a Diadalív következett.
Este újra felmentünk a Montmartre-ra, mert az a hangulat valamennyiünknek tetszett. Most nem voltunk olyan "fürgék", mint tegnap, nem mentünk fel a sok lépcsőn, hanem inkább a Funiculaie-t választottuk, hiszen a jegyünk arra is jó volt.
Bár nem volt túl messze a szállásunk, de hazafelé is inkább a tömegközlekedést választottuk.
A következő napra egy csodálatos kiállítás került a tervünkbe. Két éve már írtam Provanszról, ahol Van Gogh kiállítást láttunk ebben a különleges formában, most Cezanne és Kandinsky műveit csodálhattuk meg ezzel a különleges fénytechnikával.
fél perc CEZANNE
A kiállítást követte a Pére-Lachaise temető, ahol Edit Piaf és Jim Morrison sírját néztük meg, de órákat tölthettünk volna még itt el hiszen rengeteg ismert zeneszerző, költő, író sírja is itt található meg. Morrison sírjánál egy kalapos úr egy kisgyereknek mesélt valami történetet, majd elénekelte a Light My Fire című The Doors dalt. Érdekes volt.
Ezt követte a Moulin Rouge - persze, csak kívülről,
majd végigsétáltunk a Pigall negyedben a promenádon egy fagyizót keresve. Miközben a fagyinkat nyaltuk, a társaságunk másik fele egy udvarias köszönéssel, különösebb indok nélkül, otthagyott bennünket. Na, persze nem estünk kétségbe. Miután fogyasztottunk egy italt, elmentünk az Operához.
elmentünk az Operához.
Azután megnéztük az emlékművet, amit az egykori Bastille helyén állítottak:
majd a Grenelle hídon keresztül
megcsodáltuk a Szabadság-szobrot, amit úgy állítottak fel egy szigeten, hogy a New York-i nagy testvér felé tekintsen, háta mögött pedig az Eiffel-torony látható.
Ezt követően végigsétáltunk az egész szigeten:
majd a Passy viadukt alatt átérve, egy érdekes menyasszonyi fotózás tanúi lehettünk:
majd a Bir-Hakeim hídon feljöttünk, hogy az esti italunkat a kivilágított Eiffel-torony lábánál fogyaszthassuk el.
Mire a szállásra értünk, a km-számlálónk elhaladta a 18 km-t, azt nem is számoltuk, hogy hány metróval közlekedtünk ide-oda, de az biztos, hogy maximálisan kihasználtuk a napijegyünket.
A következő napon újra az Eiffel-torony következett, ugyanis a két fiúnak erre a napra lett megvásárolva a jegy. Nekik is volt valami tortúrájuk, mert kiderült, hogy csoportos jegyet vettünk, és még meg kellett keresniük egy csoportot, ráadásul gyalog kellett felmenniük. Remélem, hogy a látvány kárpótolta őket! Mi addig lent kávéztunk egyet, és csendben várakoztunk.
Ezután Versaillest útba ejtve, a kastélyt csak kívülről megcsodálva indultunk el hazafelé. Első szállásunk Bázelben volt, ahol egy nagyon szép szállodában voltunk a XI. emeleten, csodás kilátással.
Mivel a szobánkhoz adtak "Basel Card"-ot, amivel a tömegközlekedés ingyen volt, és kedvezményt tartalmazott néhány helyre,
ketten újra nyakunkba vettük a várost, megnéztük a kívülről a pályaudvart, a bazilikát és lesétáltunk a Rajna partjára. A szálloda mellett volt a villamosmegálló, úgyhogy bátrak voltunk, de aztán kissé elnéztük a menetrendet, a jelzés elkerülte a figyelmünket, emiatt gyalog kellett megtennünk a visszautat. Már egy óra is elmúlt, mikorra visszaértünk a szobánkba.
Aztán -, hogy nehogy már valami simán menjen -, reggel arra riadtam fel, hogy ennek a szállásnak az egyharmadát levonták a bankkártyámról, most mégis teljes árat fizettünk a szobákért. Még szerencse, hogy itt már német nyelvterületen voltunk, könnyebb volt a kommunikálás, így visszafizették a befizetett összeget, amiből közösen elmentünk kávézni, üdítőzni, majd egy boltban még bevásároltunk édességet, vizeket és gyümölcsöt, és sétáltunk egyet a városban, amelyik mindenkinek nagyon tetszett.
A délutánunk megint utazással telt. Kissé nehezen találtuk meg a szállást Oy-Mittelbergben, mert tulajdonképpen egy ipartelepen volt, és mi nem feltételeztük, hogy ott lehetséges szálloda. Azután viszont nagyon kellemesen csalódtunk, mert rendkívül tágas szoba, ragyogó tisztaság, kiemelkedően jó felszereltség fogadott bennünket. Egy olyan hely, ahol el lehet tölteni hosszabb időt is, ha a környéket akarja bejárni az ember - persze csak kocsival. Este felmentünk a faluba, ahol Sirinek (telóm) köszönhetően egy Panoráma nevű éttermet találtunk. Kiváló vacsorát kaptunk, kellemes, barátságos felszolgálóval. Úgy teleettük magunkat, hogy mi négyen nők gyalog mentünk vissza a szállásra.
Reggel a neuschwansteini kastélyhoz mentünk. A többiek felmásztak a kastélyig, én magam addig inkább egy üdítő mellett várakoztam. Ezt követően indultunk Szlovéniába. Az autópályán Rosenheimnél a szokásos dugó volt, hiszen most mennek szabadságra a németek, és valamennyien megindultak főként Olaszországba ezen az útvonalon. Próbáltuk elkerülni a dugót, így lementünk a pályáról, közben megebédeltünk, majd jóval előrébb mentünk vissza. Így viszonylag keveset kellett tartózkodnunk a dugóban. Este már sötét volt, mikorra a Bledbe értünk. Nem leltük most sem a szállást, úgyhogy telefonon kellett segítséget kérni. Az is érdekes volt... Lefotóztam, hogy melyik kereszteződésben állunk, és a szállásadónk - itt egy apartmant béreltünk - eljött értünk. Egész közel voltunk ugyan, de a kis utcák megzavarták a gps-t.
Másnap reggel a bledi kastély és a bledi tó következett.
Ezzel elköszöntünk az utolsó állomásunktól, még elfogyasztottunk egy híres bledi krémest, aztán a lovak közé csaptunk.
este érkezés:
OTTHON, ÉDES OTTHON
A reptéri buszjáratra a helyszínen vettük meg a jegyet, ami a Skavsta reptérről Stockholmba 239 SEK (svéd korona volt). Egyébként a Flygbussarna applikációban megvásárolva olcsóbb lett volna, de erre csak később jöttem rá. 
