A korábbi évekhez hasonlóan reggel összeszedtem a társaságot, ötkor már neki is vágtunk az útnak. Útitársaim: Léda, Gabi és Ildikó. Az útvonalat már jóval korábban megterveztem, az időpontot pedig a megnézendő előadásokhoz igazítottam. A színházjegyek megvásárlása is már két hónappal előbb megtörtént. A régebbi utakhoz képest talán annyi változott, hogy kevesebb programot építettem be, ennek egyszerű prózai oka az, hogy már nem bírjuk annyira a gyaloglást, mint évekkel ezelőtt. Kicsit több a "megpihenés", de ennek is megvan a maga bája, hiszen közben a hely hangulatát tudjuk ízlelgetni.
Első pihenőnk a már szokásossá vált Trojane fánkozóban volt, ahol a csodálatos környezetben valamennyien megittuk az isteni finom kapucsínót és elfogyasztottuk az óriás fánkot.
Mielőtt Triesztbe értünk, Gabi és Léda felolvasták nekünk, amit a városról tudni kell. Aztán elfoglaltuk a szállást, ami egy nagyon barátságos apartman volt közel a városközponthoz. A trieszti parkolásról annyit megemlítek, ha valaki nem tudja, hogy a belváros fizetős zónájában a kékre festett helyeken szabad parkolni. A ház előtt nem volt felfestés, ezért kérdeztem meg, és elmondták, hogy ott csak az engedéllyel rendelkező, ott lakó autótulajdonosok parkolhatnak. Még szerencse, hogy nem volt bírság az autón, így a megfelelő helyre áttettem az autómat. Egyébként az "EasyPark" applikációt használva csak az ott eltöltött idő után kell fizetni.
Aztán nyakunkba vettük a várost. Sétáltunk a Canale Grande partján és hídjain,
 |
| Antonio Santin érsek |
Azután a Ponterosso téren fotózkodtunk a Mária Teréziát ábrázoló "Tallero" (tallér) nevű alkotás előtt, ami egészen új, 2023 februárjában avatták fel. Bár Mária Terézia soha nem járt Triesztben, mégis nagy tiszteletnek örvend, hiszen uralkodása alatt, törvényeinek, a kereskedelem és a tőzsde támogatásának köszönhetően vált Trieszt a kis kikötőből fontos kereskedelmi központtá.
Másnap reggel kényelmesen reggeliztünk a kedves kis apartmanban,
majd irány Miramar! A kastély kívül-belül csodálatos. Az elhelyezkedése, a kertje, a szobái. Már többedszer járok itt, de megunhatatlan. A többieknek is nagyon tetszett. Természetesen a kastély megtekintése előtt a parkban Léda és Gabi felolvasták nekünk a történetét is.
Miramart követte Visintini, ahol megnéztük a híres (vagy hírhedt) doberdói ütközet hőseinek felállított magyar kápolnát,
felmentünk az emlékfához:
majd a temetőbe:
Ezután a lehangoló, megdöbbentő történelmi emlékezés után egy darabig csöndesen folytattuk az utunkat, de aztán újra visszajött a hangulat. Miután Mestrén a Garibaldi Hotelben lehorgonyoztunk, tömegközlekedéssel utaztunk tovább. A szálloda előtt volt a buszmegálló. A Róma térről vaporettóval mentünk tovább a Ponte Rialtoig, majd a híd aljában megpihenve hálálkodtunk, hogy újra itt vagyunk.
.jpg)
Azután még egy hajózás a Szent Márk térig, ami mellett valamennyien sóhajtottunk néhányat a Sóhajok hídja előtt.
Ezt követte a "végcél" Verona. Az autót egy parkolóházban hagytuk, úgy sétáltunk az Aréna melletti szállásunkhoz. Az erkélyről karnyújtásnyira volt tőlünk ez a hatalmas építmény, éppen mellettünk voltak a "Sevillai borbély" díszletének rózsái.
Így várt bennünket a szállás:
Miután befejeztük az örömködést, nekiindultunk a városnak: a Piazza Bra, a diadalív, a Castelvecchio, a Ponte di Castelvecchio, a Piazza delle Erbe, a Casa di Giulietta. Közben a csillogó kirakatok és a vidám emberek.
A nagy sétát kis pihenés követte, majd vacsi és indulás a Teatro Romano színházba, ahol a "Zorba, a görög" balettet néztük meg. A koreográfus Lorca Massine volt, aki már 1988-ban megalkotta ezt a darabot, és azóta az egész világon már bemutatta. A Zorbát táncoló Davide Buffone szenzációs volt, de a többiek is valamennyien. A tánckar is nagyon egy húron pendült. Egyik ámulatból estünk a másikba! Csodálatos volt. Egész rövidke részeket vettem fel a fő motívumból, csak azért, hogy egy icipici hangulatot elhozzak magammal, ha évek múlva majd emlékezem erre az útra.
A hetedik visszatapsolás után a zárótáncot is megörökítettem:
A hazautunk is kellemes volt, végre már enyhült az egésznapi hőség.
Az apartmanunk alatti kávézóban fogyasztottuk el a reggelinket, majd a Garda-tó felé vettük az irányt. Cél, a Monte Baldo hegy "megmászása" volt. Érkezésünkkor irtó hosszú sor kígyózott, de szerencsénkre az előre megvásárolt jeggyel, és a korábbi időponttal előre engedtek bennünket. Még így is araszoltunk legalább félórát, mire bejutottunk a felvonó kabinjába. Az úton láthattuk a gyönyörű kilátást, majd a hegytetőn szintén. Mivel annyira elfáradtunk a hegymászásban megebédeltünk egy gyönyörű kilátást biztosító étteremben, majd pihenőnek kitett nyugágyakból néztük a tájat. Egészen jól kibírtuk.
Azután visszamentünk Veronába, pihentünk egyet a szálláson, majd a Bra téren vacsi,
és következett az Aréna, ahol Vivaldi: Négy évszakját hallgattuk meg. A koncert szép volt, fényjátékkal tették látványossá. A hegedűművész Giovanni Andrea Zanon volt, aki remekül játszott. Bár vittünk párnát, sőt, saját természetes párnáink is velünk voltak, mégis kissé keménynek bizonyultak az Aréna lépcsői.
Reggel a kényelmes készülődés és az érzékeny búcsú következett, majd indulás haza. Egy kisebb bevásárlást még beiktattunk Verona mellett. Szlovéniában pedig a fánkozót most sem hagytuk ki.
Megállapítottam, hogy Verona, mint mindig, most is csodás! Minden utam örök emlék marad. Minden alkalommal valami újat fedezek fel a városban vagy útközben, csak az útitársak változnak. Ebben a társaságban is remekül éreztem magam, hasonló érdeklődésű, hasonló mentalitású barátokkal teljes összhangban telt el ez a csodálatos öt nap.
