2025. március 23., vasárnap

Szicília 2025

 Az idei évem első útja Szicíliába vezetett. Családi utazás volt ez, fiam születésnapja alkalmából. Már nagyon izgatottan vártuk az indulást.

Már sötét volt, amikor Catániába érkeztünk. Felvettük a már lefoglalt bérautót. Pillanatok alatt megtaláltunk a szállásunkat. Az érdekesség az volt számomra, hogy az apartman két házzal volt csak lejjebb, mint az az apartman, ahol a múlt évben voltam. Egy mediterrán udvarban kedvesen előkészített lakás fogadott bennünket:
Miután lepakoltunk, természetesen nyakunkba vettük a várost. Először felfedeztük a csodálatos olasz konyha ízeit:

Azután pedig a városban sétáltunk:
A következő napunk a Keresztapa-túra volt. Elmentünk a film forgatásának helyszínjeire. Először Savoca városában a Vitelli bárba, ahol Michael megismerkedett Apolloniával, a fogadós lányával. A bár megmaradt ugyanolyannak mint a filmben, egy kis emlékszobát is berendeztek, ami a filmhez kötődik.

Ezután felsétáltunk a Santa Lucia templomhoz, ahol Michael és Appolonia esküvője volt. A kis templom nagyon tetszett, de egy dolog kiábrándító volt számomra. Mégpedig az, hogy a templom egyik sarkában monitoron a filmből vetítenek részletet, és fotókat láthatunk. Én magam kedvelem a filmet, mégis ízléstelennek találom, hogy egy katolikus templomban a maffiát "éltetik". 



A következő helyszín Forza d'Agro volt, ahol található a templom, ahol Michael először sétált be:
Hazafelé menet még egy kis tengerparti séta is belefért.
A következő napunkat Szirakúzában töltöttük. Először egy hajókirándulásra mentünk a barlangokhoz és a sziget körül, majd a csodálatos városban barangoltunk. Megnéztük a piacot, az Apolló templomot, a dómot és a Santa Lucia templomot. Ezután ismét egy csodás ebéd következett, majd a tengerparton sétáltunk vissza az autóhoz.

Szirakúzát követte Noto. A városba elsősorban a híres cukrászda miatt mentünk, ami már több mint száz éve csalogatja oda a turistákat, főleg, mióta komoly műsor is készült velük a Netflixen. A város maga is egy kis ékszerdoboz a csodás épületeivel, a zegzugos keskeny utcáival.
Egy újabb izgalmas nap következett, amit Taorminában és még egy keresztapa film helyszínen, Castello di Molán telt. Taorminában karbantartás miatt nem működött a libegő. Taormina is magasan volt, de egyenesen lélegzetelállító volt, ahogy egyre csak mentünk fel a szerpentinen Castello di Mola felé. Ez a nap volt az, amikor legjobban lehetett látni az Etna havas csúcsát.



Másnap nem mozdultunk ki Catániából. Először megnéztük a Bellini színházat, ahová csak vezetett túra keretében lehet bemenni. A színház nagyon szép "lenne", de elkeserítő az állapota. Nagyon ráférne a felújítás. Főként kívülről, de bent is több helyen. Bár meg sem közelíti a mi operaházunkat, azért mégis tetszett. Catania nagyon büszke a város híres szülöttjére, Vicenzo Bellinire. A színház után megnéztük a Santa Agatha templomban a sírját, majd a róla elnevezett kertet is, majd az anfiteátrum romjait is.




A híres halpiacot is többször útba ejtettük. Fiam és unokám megkóstolta az osztrigát is. Na persze minden nap ettünk pizzát vagy pasztát, és persze rendszeresen kóstolgattunk a csodásnál csodásabb édességeiket.



Csodálatos hetet töltöttünk el ezen a gyönyörű szigeten, remélem, hogy fiamnak emlékezetes születésnap volt, de a többiek is remekül érezték magukat, és nekem is csodás volt, hogy a gyerekekkel tölthettem el ezt a hetet.
Bár nem túl régen volt az Etna kitörése, ezt lentről nem igazán érzékeltük, viszont egyikünk sem érzett arra késztetést, hogy felmenjünk a vulkánra.
Vörösen izzó lávafolyam,
Utána pernyét lenget a szél.
Lángol a havas kúp,
Kormos füstje felleget ér.
Árad a pusztító folyam,
Nagyon hamar itt a veszély.



Koppenhága 2025. július 28-tól augusztus 3-ig

 Csodálatos város: élhető, rendezett, tiszta. Nincs autódugó, dudaszó, nincsenek koldusok, kiabálók. A buszon, metrón a fiatalok nem a telef...