A mai napunk hangulatosan és tartalmasan telt el. Bár az időjárás némi bosszúságot okozott, néha kezünk fázott, fogunk vacogott.
A Pécsi Nyugdíjasok Egyesületével a Nemzeti Művelődési Intézet és a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola szervezésében egy „közösségépítő programon” vettem részt, Kápolnásnyéken. Az ország minden tájáról hat busznyi érdeklődő érkezett a Halász Gedeon Eseményközpontba, ahol egy kissé rozsdás barnamedve fogadott bennünket.
A vezetőnk megismerése után legelőször a Velencei-tóról szóló mesebirodalomba csöppentünk, ahol a most megjelenő könyvben lévő mesékből olvashattunk néhány kedves részletet, és pár magyarázatot a történetek keletkezésének alapjairól.
A következő helyszínünkön a Kertész Imre Intézet tablókiállítását néztük meg, a Kastélyétterem rendezvényházában, melynek címe: Szabadságról. A kiállítás tablókon vezetett végig bennünket, melyek alapján megismertük Kertész Imre életét, és olvashattunk tőle pár elgondolkodtató – műveiből kiragadott – idézetet. Aztán valamennyi tablón volt néhány „néző” jelzésű gondolat, melyben egyértelműen azt éreztem, hogy kódolni akarják, mire is gondoljak én. Én, a néző. Hát, nem arra gondoltam. Azért sem! Végtelenül megdöbbentett, sőt felháborított, hogy belém akarják kódolni, hogy a Sorstalanság tulajdonképpen nem a holokausztról szól, hanem hatvanas, hetvenes évek szocialista Magyarországról. Szerintem ez a látogatók degradálás, azt feltételezve, hogy a "nézőnek" nincs önálló gondolata. Szeretném, ha minden „néző” maga tudná eldönteni, hogy neki mit jelent. Az író életútja igen hányatott volt, de - mint tudjuk -, munkásságát elismerés koronázta.
A holokauszt nyomasztó hangulata után felvidultunk a Nyéki Sör a Belatiny Sörmanufaktúra által készített söröktől. Na, nem mintha lett volna sörkóstoló, de témájában mégiscsak vidámabb volt az esemény, ahol egy rövid tájékoztatót hallottunk a sörgyártásról, láthattuk a kupakokról és sörnyitókról készült tablót,
Ezt követően a Halász-kastély parkjában lévő szobrokat, domborműveket néztük meg. A kastélyt gyönyörűen felújították, melyben most egy textilkiállítás volt, ami szintén nagyon érdekes alkotásokat mutatott be.
Ezután a Honvéd táncegyüttes előadása vidított fel bennünket. Mondhatnám úgy is, hogy varázslatos volt. Remek táncosok, kiváló zenészek, gyönyörű népviselet. Vastapssal köszöntük meg nekik az előadást.
Mire ezek az események lezajlottak, addigra már mindenkinek vagy a gyomra korgott, vagy a szeme kopogott, így a Vörösmarty Mihály Emlékház mellett felállított sátorban elfogyasztottuk az ebédet. Ahhoz képest, hogy milyen sokan voltunk, egész frappánsan működött az „etetés”. Az emlékház nagyon tetszett. Rengeteg információt tartalmazott, több helyen interaktív lehetőséggel, zenehallgatással, filmvetítéssel mutatták be nagy költőnk életének jelentősebb eseményeit. Lenyűgöző volt a Vörösmarty életét végigkövető időfal, mely megmutatta, hogy a költő élete fontosabb eseményeinek időpontjában mi történt főként Magyarországon, magyar hírességekkel, de néhány jelentősebb európai eseménnyel is színesítve ezt a falat.
Az utolsó helyszín a Liszt művészház volt. Az elnevezést Vörösmarty és Liszt barátsága miatt kapta, de a házban Lisztre nem sok minden utalt. Kissé csalódott voltam. Legalább egy kis Liszt muzsika szólt volna halkan, amíg bent voltunk. Ez tulajdonképpen egy nagy fogadótér, ami leginkább a Csajághy színpad fellépőinek és v.i.p. vendégeinek fogadására készült. Körben híres festők képeinek másolatai találhatók, mint pl. Rembradt „Éjjeli őrjárata” és Önarcképe, Rubens „Három gráciája” vagy Tiziano „Égi és földi szerelem” című képe. Elhangzott, hogy ki készítette ezeket az utánzatokat, de sajnos, az ő személyét nem jegyeztem meg.
A vezetőnk felajánlotta, hogy a merész vállalkozók még részt vehetnek egy sétán, de ebben a hidegben senki sem kívánkozott a parkba, így időben nekiindultunk a hazaútnak. Összességében egy igen kellemes napot töltöttünk el egymás és Vörösmarty társaságában, és jó néhány információval gazdagodtunk a programok során.
