Provansz 2019

Ebben az évben sem hagytuk ki a születésnapi zsúrt. Már hónapokkal ezelőtt megvásároltuk a repülőjegyet, a vonatjegyet, a bérautót, a szállást és a kiállítás belépőjét. Felkészültebben már nem is indulhattunk volna el erre az útra.

Éjjel indultunk otthonról. Az autónkat a szokásos vecsési parkolóban hagytuk. Még alig ébredtünk fel, már Marseillesben landoltunk. A reptéren kb. 20 km-re van a várostól. Sűrűn közlekedő autóbuszjáratokkal lehet a városba bejutni. Mi a 91 számú busszal mentünk a St. Charles pályaudvarra. A jegy ára: 10 euró volt fejenként. A pályaudvar hatalmas, a vágányok mellett a reptérihez hasonló beléptetőrendszer működik. A vonat indulása előtt volt időnk ugyan, de nem nagyon mertünk elmenni az állomásról.

Marseillesből egy szempillantás alatt Avignonban voltunk a TGV szuperexpresszel. Mindössze fél óra volt az út. 

Az avignoni pályaudvar egy gyönyörű, ragyogóan tiszta, nem túl forgalmas modern épület.

Nagyon hamar megtaláltuk a céget, akitől az autót béreltem. A bérlés a Rentalcars applikációból történt, a fizetést és a biztosítást is velük rendeztük már az utazást megelőzően, a szolgáltató pedig a Budget volt.

 

A legkisebb, Fiat 500 típusű, vagy hasonló kategóriájú autót fizettem ki, de mivel ez nem volt nekik, ugyanabban az árban egy Citroen Cactust hoztunk el. Szuper kis kocsi volt.

Innen a szállásunkra mentünk, ami egy IBIS Hotel volt. Mivel már ilyen típusú hotelben többször voltunk, jól tudtuk, hogy a várostól viszonylag messze van (4-5 km), ugyanakkor közel a fontos közlekedési útvonalakhoz, ami a tervezett célunk miatt fontos volt.

Egy kis pihenő után elindultunk a város felfedezésére. A központtól nem túl messze parkoltunk, majd gyalogosan jártuk be a környéket. Az esti kivilágításban igen szép volt. A St. Michel kapun át jutottunk a történelmi belvárosba, ahol először a St. Michel templomot néztük meg, ahol adventi vásárt tartottak. Azután a pápai palotához sétáltunk, majd egész le a Rhone folyóig. A folyón megcsodálhattuk a híres hidat, ami a folyó feléig ér. 

St. Michel kapu

St. Michel kapu

Estére már ugyancsak megéheztünk. Nagyon nehezen találtunk éttermet. Hatalmas nyüzsgés volt a városban, rengeteg kávézó, de étterem alig volt nyitva. Ezen eléggé elcsodálkoztunk. 

A szállásunk nemcsak hogy szép és patyolat tiszta volt, de szuper kényelmes ágy volt, reggel pedig minden igény kielégítő, interkontinentális reggeli.

Délelőtt nekiindultunk az útnak, ami miatt ténylegesen. jöttünk. 

A kőbányához vezető út csodálatos szerpentin volt, ahol minden kanyar után valami csoda tárult elénk. Hatalmas sziklák, szép völgyek, régi várak, szőlő és olíva ligetek. Forgalom alig volt. Egyébként egy mobilapplikáció a Chateau des Baux minden látnivalót megmutat, megmagyaráz és térképpel ismerteti a látnivalókat.

Aztán leértünk a kőbányához, ahol töménytelen mennyiségű autó volt. Minden parkoló tele. Addig forgolódtunk, amíg végre láttunk egy távozó kocsit, aminek a helyére besurranhattunk, és ezzel éppen a kőbánya bejárata előtt tudtunk leparkolni:

Ezután jött maga a csoda. Amikor beléptünk, örömömben még el is pityeregtem magam. Sok felvételt láttam már ezt megelőzően, de egyik sem adta vissza azt a látványt, ami fogadott bennünket.

Egyik ámulatból estünk a másikba. Van Gogh csodálatos festményei, szebbnél szebb zenei aláfestéssel.

Rengeteg képet készítettünk, de valójában nem igazán adja vissza a látványt. Egyébként erre a kiállításra (pontosabban a párizsi ugyanilyen kiállításra) is készült egy applikáció: Van Gogh, Starry Night / vagy franciául: La nuit étoilée . Nekünk egyszerűen a csillagos éj. Ez az applikáció minden képéről részletesen ír.  Erről a témáról gyakran festett, és valamennyi festmény csodálatos. Éppen ilyen remekművek az arcképei, önarcképei is. Nem tudtunk választani a sok szépség közül. 

Van Gogh után egy japán festményekből álló kiállítás volt, az nem igazán tetszett, de érdekességként természetesen azt is megnéztük. Ezután a kőbánya egy másik termében megnéztünk egy filmvetítést Jean Cocteau író, költő, rendező, festő életéről.

A következő állomásunk Alres volt. Először gondoltuk, hogy elsétálunk a Rhone folyó torkolatához, de aztán az esős idő visszatartott ettől bennünket. Egy kellemes étteremben megebédeltünk. Nagyon finom, speciálisan elkészített tonhalat ettünk édesburgonyával.

A szemerkélő esőben sétáltunk egyet a városban, ami elég kihalt volt. Az olasz kisvárosok hangulatát idézte keskeny utcáival, zsalus ablakaival az anfiteátrummal, mely hasonlatos a veronaihoz. 

 

Az estét ismét Avignonban töltöttük, ami az előző napi nagy nyüzsgéssel ellentétben igen kihalt volt.

A

 következő nap délelőttöt egy bevásárlóközpontban töltöttük. 

Miután visszavittük a bérautót, ismét azzal a csodálatos gyors TGV vonattal mentünk vissza Marseillesbe.  Az applikáció neve, ahol útvonalra lehet keresni és online megvásárolni a jegyet:  "Trainline". Marseille Avignon útvonalon 10 euró volt a jegy.

Ezt az éjszakát is egy IBIS szállóban töltöttük.

Nem sokkal előtte tudtam meg a különbséget a kék és a piros Ibisek között, de most a valóságban is megtapasztaltuk. Míg a piros egy pompás, kényelmes szállás, addig a kék egy parányi, szűk szoba. A tisztasággal itt sem volt problémánk, de csak egy fürdőszoba nélküli zuhanyfülke nyílt a szobából, a csap meg a szobában volt. Az embernek nem volt intim szférája. Na, egyszer elment, de most már tudjuk, hogy a kéket nem szabad többet választani. Az autópálya közelsége miatt főleg sofőrök szálltak itt meg. A szemközti étterembe mentünk vacsizni. 

A reggeli kávé után jött értünk a taxi, és kivitt bennünket a reptérre. Aztán irány Budapest, majd haza. 

Ez az utunk kissé rövidre sikerült, ennyi utazás mellett ideálisan két nappal hosszabbnak kellett volna lennie, de sajnos, repülőjárat csak így volt (mármint, amelyik a zsebünknek megfelelt). Ennek ellenére hatalmas élménnyel gazdagodtunk.

Milánó - Garda-tó 2019

Lehet, hogy én jobban vártam ezt a napot, mint az unokám. Nagyon kíváncsi voltam már, hogy a gyerekeknek tetszeni fog-e az általam összeállított terv.

Az utazást éjjel kezdtük meg. Budapestig hatalmas viharban és esőben utaztunk, néha már a megálláson tanakodtunk, de úgy nem értünk volna fel időben. Előbb a szokásos reptéri parkolóhoz, majd Ferihegyre utaztunk

A WizzAir Milánóba repített bennünket.

A reptérről a Malpensa Expressel mentünk be a városba. Erre a nagyon gyors vonatra a felnőtt jegy 13, a gyerekeké 5 euróba került, 33-ért lehetett venni családi jegyet. A pályaudvaron megvásároltam a 7 napos, a teljes Lombardiára érvényes (busz, vonat, metró, villamos, némely hajó és pár felvonó) jegyet, mellyel a 14 év alatti gyerekek ingyen utaznak, ha egy érvényes jeggyel utazó felnőtt van velük. Ez a hét napos jegy 43,5 euróba került. A jegy neve: "Io viaggio ovunque in Lombardia"

Ezután a földalattival utaztunk, majd a szállásra sétáltunk, ami nem volt túl messze.

.

Lepakoltunk, majd első utunk a dómhoz vezetett.

Azután a II. Victor Emanuel galéria, a Scala útvonal, majd azt követően a Leonardo múzeum.

Ezt a fiúk nagyon élvezték, hosszasan próbáltak ki minden szerkentyűt.

 

Ezután következett a Diadalív, a Sforza kastély és annak parkja. Ez a gyerekek számára már nem volt annyira érdekfeszítő, de hősiesen állták a sarat.

 

 

Áron nagyon komolyan vette a fotózást:

Majd a vacsi következett a Porta Venezia közelében, és irány a szállás.

Következő napunk az őstörténeti parkban telt. A fiúknak meglepetés volt, nem árultuk el, hogy hová megyünk.

Felteszem a foglalást is, melyből jól látszanak az belépő árai, ha valaki szándékozna ideutazni.

Legjobban autóval megközelíthető. Aki a buszt választja, annak fel kell készülnie, hogy nagyon ritkán jár. A googlemapps pontosan mutatja a buszok számát és az indulási időket, nagyon lehet rá hagyatkozni. A megvásárolt jegy pedig ezekre is érvényes volt.

 

 

Amíg a fiúk a labirintusban szórakoztak, mi a cappuccinonkat ittuk. Az utolsó pillanatban visszaértek a gyerekek, amikor leszakadt az ég, ijesztő vihar támadt. A kávézó előterében vártunk meg annak megszűnését. A visszautazás előtt megnéztük a kisváros, Rivolta d' Adda központját is.

 

 

A szállásra való visszautazás ismét busszal, majd földalattival történt. Ezek a vonatok (Suburban) S jelűek. Nagyrészt a föld alatt közlekednek, de van föld feletti útvonalrészük is. Gyorsak, modernek, kényelmesek. Sosem volt túl nagy tolongás sem.

 

A következő napon újra egy park - a gyerekek csak ennyit tudtak, és kíváncsian várták a meglepit.  Leolandia következett, ahol az élményekkel teli vidámpark mellett különböző műsorokat nézhettek, szuperhősöket láthattak, és megnézhették Minitaliát. 

 

 

Minitáliában megismerhettük sok város jellemző épületét, híres szülöttét.

 

 

 

Ha valakit érdekel, a belépő 27,50 euróba került, mely egész napra, minden játékra és előadásra is érvényes volt. Bizonyos helyeken rögzített fényképet lehetett kérni azoknak, akik két hónapon belül visszatérnek, mert akkor ingyenesen tehetik ezt meg. Mi ilyen képet természetesen nem készítettünk. A park autóval kiválóan megközelíthető, a tömegközlekedés kicsit bonyolultabb, ezért a transzfert vettük igénybe. Milánóból és Bergamóból is indítanak transzfert, melynek költsége oda-vissza: 10 euró.

Ezzel milánói kalandunk a végére ért. Reggel szedtük a sátorfánkat, és irány a Garda-tó.

 

Átvonatozunk a Garda-tóhoz, Desenzánóba. Arra kellett ügyelnünk, hogy a tó nyugati oldalán maradjuk, mivel az tartozik Lombardiához, amire érvényes a jegyzünk.

A vasútállomásra újra földalattival mentünk. Amikor kiszálltunk, akkor láttuk meg néhány vágánnyal odébb a vonatunkat. Mivel csak aluljárón lehetett megközelíteni, ez esélytelen volt. Két óra múlva jött a következő vonat, úgyhogy reggeliztünk, és várakoztunk:

 

Azután bőröndöstől a harmadik vágányhoz álltunk, mert ott kellett volna érkeznie a vonatunknak. Az utolsó pillanatban vettük észre, hogy most az egyesre jött. Újra aluljáró, felüljáró... Végre megérkezett a vonat, zsúfolásig emberekkel. Igyekeztünk keresni megfelelő kocsit (a jegyünk 1. osztályú közlekedést tett lehetővé). Mire megtaláltuk volna, éppen az orrunk előtt becsukódott az ajtó, és elment a vonat. Így még egy órát várhattunk a következőre.

Persze, csakis a jó oldalát néztük. A következő már a hármas vágányról indult, és majdnem tök üres volt, dőzsöltünk a helyekben. A gyerekek sem tiltakoztak a várakozás miatt, hiszen közel három órát nyomkodhatták a telefonjukat. És annak is örülhettünk, hogy mind a négyen lemaradtunk, hiszen az milyen lett volna, ha a csapat egy része fel tud szállni.

Desenzanóban a szállásunk az állomástól 200 m-re volt. Az igen barátságos tulajdonos nagyon kedvesen fogadott bennünket, a lakás és a hatalmas terasz is mindenkinek tetszett.

 

Lepakolás és ebéd után következhetett a tó, a fürdés!

Fürdés után pedig a jól megérdemelt fagyi.

                                      

A fagyi levezetéseként az esti buliban a fiúk eljárták a Makaréna-táncot, de sajnos, nem volt kalapjuk, amibe összegyűjthették volna a centeket.

Jól lefáradva kerültek ágyba a srácok. Na persze mi is! 

 Másnap Sirmione következett, ahová hajóval mentünk.

Itt is nagyon kitoltunk szegény gyerekekkel, mert megint hatalmas fagyikkal kellett megbirkózniuk. 

Délután vissza Desenzánóba, ami egy igen kedves város. Újra fürdés, séta, vacsi.

A következő nap újra az utazásé volt. A Garda-tó nyugati partján utaztunk felfelé busszal. Csodás kilátás volt, szebbnél szebb falvakon, városokon mentünk keresztül egészen a tó felső csücskéig, Riva del Garda településig.

Azután egy helyi járattal a következő szálláshoz, ami Varone faluban volt. Szerencsénkre most is 2 percre volt a buszmegállótól a szállás, úgyhogy nem kellett messze cipekednünk. Egy családi vállalkozásban működtetett panzióban voltunk, ahol Manuela igen kedvesen fogadott bennünket, bátyja pedig igen finom ebédet készített számunkra. 

Miután belaktunk, elindultunk, hogy felfedezzük a botanikus kertet, a vízesést és a barlangokat. Gyönyörűek voltak a növények, a vízesés is tetszett. A barlangok parányiak voltak. Kicsit csalódott voltam, mert valami komolyabb barlangra számítottam. Mindkét barlangba kb. 20-25 m-t lehet csak bemenni, ott zúdul fentről le a víz. Különböző fényekkel váltva világították meg, mely szebbé és sejtelmesebbé tette. A gyerekek ezt is élvezték.

 

Eljött a hazautazás napja. Ez a nap kizárólag utazással és evéssel telt. Reggeli, majd helyi járattal Riva del Garda, onnan helyközi busszal Desenzano. Ebéd, onnan vonat Milánó főpályaudvar, ahonnan földalattival a reptér, aztán vacsi, majd hazarepülés.

Desenzánóban elég sokat kellett várakozni a vonatra, ezért úgy határoztunk, hogy egy programot csinálunk a magunk kedvére is. A gyerekeket a csomagokkal és a mobiltelefonjaikkal az étteremben hagytuk, mi pedig elmentünk a várba, hogy a Caravaggio kiállítást megnézzük. Szuper volt. Valójában fényjátékkal mutatták be a műveket.

Mivel éjjel érkeztünk Budapestre, Vecsésen egy szállást foglaltam, hogy kipihenten autózzunk haza. A vihar miatt később indult a repülőnk, úgyhogy éjjel egyre értünk a szállásra, ahol igen modortalanul közölte a minket fogadó "úr", hogy ha tudták volna, hogy ilyen későn jövünk, akkor visszavonták volna a foglalást. (előzőleg telefonon is írtam, hogy éjféli érkezésünk lesz, e-mailben is megerősítettem ezt).

IGEN - HAZAÉRTEM!

(a vendég fogadására csak akkor állunk vigyázba, ha vastag pénztárcával érkező külföldi vendégek jönnek). 

De igazán ez sem tudta elvenni a jókedvemet, lepergettem magamról. Megállapítottam, hogy szuper, kalandokkal teli hetünk volt.